Az Új Szó cikke azt taglalja, hogy a megszálló németek miként rendelték saját hatáskörükbe a magyar egészségügyet, lehetetlenítették el az intézmények működését, majd fosztották és telepítették ki a budapesti kórházakat. Szappanos Pál írása szerint sok esetben a betegek alól kellett kihúzni a matracokat, hogy a németek követeléseit teljesíthessék

A kórházak történetében is gyászt és mérhetetlen nyomorúságot jelentett Magyarországnak a németek által múlt évi március 19-én kezdődő megszállása. Amely kórházba betették [a] lábukat, azonnal megkezdődött a baloldali gondolkodású és nem árja orvosok eltávolítása.

A legnagyobb közkórházakban már március 20-án megjelentek, és az ott levő matracokat kérték a németek részére. Olyan nagyszámú matracköveteléssel álltak elő, hogy ki kellett a derékaljat húzni a betegek és [a] személyzet alól.

Napról napra újabb és újabb, kérlelhetetlenül súlyos követelésekkel álltak elő. Ahol elhelyezkedtek, ott menten elzárták, elszigetelték az épületszárnyat az eredeti kórházlakók elől. Átvették a konyhát, természetesen az egész raktárkészlettel együtt. Aztán egyszerűen kitelepítették a kórházat. Szerezzen magának szükséghajlékot! – Elvették teljes idegen nyelvű könyvtárát, megtartották egész raktárkészletét. Mielőtt ez a kórház [a] szükséghajlékába költözött volna, elővették az illetékesekkel az ingóságok leltárát, hogy annak alapján vegyék át az épületet. Csakhogy a leltár felvétele és a kiköltözés időpontja között természetes elhasználódás következtében elpusztult néhány műszer, más egészségügyi eszköz és ingóság. A kórház vezetőségét ara kötelezték, hogy pótolja mindazt, ami a saját leltárából hiányzik – és a kiköltözés csak ezután történhetett meg.

1. április 3-án érte Budapestet az első komoly méretű angolszász bombatámadás. Ez az alkalom szolgáltatta a kellő ürügyet arra, hogy a kórházakat most már eltávolíthassák Budapestről „biztosabb” helységekbe a bombazápor elől. Az ésszerű az lett volna, ha a kórházak Budapesthez közel fekvő, egészséges, üdülőtelepeknek nyilvánított helységekbe kerülnek. Legfeljebb Gödöllő távolságáig. Csakhogy ez a „mentés” nem a betegek, hanem a németek javára történt. Vidéki fiókkórházakat létesítettek, amelyeknek az lett volna a hivatásuk, hogy a Budapestről kitelepített egészségügyi intézményeket felvegyék, betegeiket ellássák.

Már a kórház helyének megválasztása is azt bizonyította, hogy ezeknek a banditáknak eszükben sem volt a „mentéssel” magyar érdekeket szolgálni. Minden kórházat a Dunántúlra telepítettek. Minden osztály az osztrák határ közelébe került. Az volt a cél, hogy ha a Vörös Hadsereg közeledik, magukkal rabolhassák az egészségügyi intézményt Németországba.

Kórház „menekült” tisztviselők részére

Külön botrányos fejezete ennek a történetnek a [Somogy megyei – a szerk.] kéthelyi kórház esete. A „kórházat” 60 betegre tervezték. Ellátták két röntgengéppel és rengeteg élelmiszerrel. De csak két beteget vettek fel ebbe a kórházba. Kellett a hely a fővárosból odaözönlő és menekülő tisztviselőknek. A polgármesterrel az élükön odafutottak a Vörös Hadsereg elől. Kikergették a betegeket és az ápolókat, és aztán elfogyasztották a betegeknek szánt élelmiszereket. Ilyen kórházakba került a főváros műszer- és röntgenállományának több mint a fele, és ezek sajnos elveszettnek tekinthetők.

Mindez hogy történhetett meg? Ki felelős ezért? Azok, akik kicserélték a helyüket tökéletesen betöltő és egészségügyi teendőket kifogástalanul, képzetten ellátó orvosokat, ápolókat és egészségügyi adminisztrációs személyzetet. Az eltávolított orvosok és személyzet egy részét agyonkínozták már Magyarországon, vagy deportálták, vagy bujdosásra késztették őket. Előfordult, hogy bementek valamelyik egészségügyi intézménybe, és felszólították az orvosokat, hagyják abba a munkát, egy szál ruhában, üres kézzel kövessék őket.

A városháza illetékes kórházi ügyosztályán is azonnal „leváltották” a vezető szakembereket, hogy saját bizalmi embereiknek átadhassák a helyüket. Új „vezető főorvosokat” helyeztek el, vagy régi „megbízható” embereik maradtak a hivatalokban. A leváltott szakemberek mindent elkövettek, hogy a törvénytelenségek ellen tiltakozzanak, de nem sokáig. Sürgősen eltávolították és elhallgattatták őket. Most már, a régi városházi szakemberek eltávolítása után szabad volt a vásár. Megkezdődött a kórházak rendszeres és alapos fosztogatása. Műszer, gyógyszer, ágynemű, élelmiszer – minden kellett a rablóknak. Kórházi berendezés nem maradhatott Budapesten. Az egyik kórházból például az egész egészségügyi személyzetet kirendelték egyik alkalommal a Sváb-hegyre épülettakarításra. Nekik, maguknak kellett a tisztogató eszközöket, vödröt, rongyot, seprűt magukkal vinniük. Étlen-szomjan dolgoztatták az életmentő munkára hivatott embereket.

A németeknek megszervezett osztálya volt a budapesti közegészségügy élén.

Ennek parancsait hajtották végre azok a hazaáruló orvosok, akik ellopták a betegek feje alól a párnát, akik ellopták a betegek élelmiszerét, akik Németországba csempészték azt a 3 gramm rádiumot, ami – ha itt marad – ezrek életét menthette volna meg.