A második világháborús pusztítás a hazai vasút infrastruktúráját is érzékenyen érintette. Az Új Szó cikke a rombolást a német hadsereg számlájára írta, és nem említette a szövetséges bombázást vagy a Vörös Hadsereg szerepét. Pontosabban az utóbbit szóvá tette, ám nem a harcok, hanem az újjáépítés kapcsán.

A tolvajokról és rablókról azt szokták mondani, hogy mindent elvittek, ami elmozdítható volt. A német banditák ezeken is túltettek. A Magyar Államvasutak kocsi- és mozdonyállományát elrabolták, és amit fejvesztett menekülésük közben magukkal vinni nem tudtak, azt elpusztították. De mindez nem volt nekik elegendő. A legagyafúrtabb tervszerűséggel és pokoli gonoszsággal tették tönkre a magyar vasutak vonalait, sőt azoknak alapépítményeit is.

Hogy a német pusztítás mi mindent tett tönkre, annak jellemzésére csak azokra a munkálatokra utalunk, amelyeket a magyar vasútvonalak kibővítésére, korszerűsítésére a legutóbbi években végeztek. Ezekben az években építették meg a Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat és a dunaföldvári új összekötő vasúti hidat. Megkezdődött, és közel volt a befejezéséhez a Kápolnásnyék–Székesfehérvár közötti vonal második vágányának építése, a Budapest–Cegléd-vonal felemelése, a budapesti „halálsorompók” megszüntetése. A ceglédi vasútvonal építésével öt vasúti híd készült el, és két híd építése volt folyamatban.

Ezt pusztították el a Vörös Hadsereg elől menekülő fasiszták tervszerűen, és legtöbb esetben katonailag nem indokolható rombolással.

A nyílt vonalakon csaknem minden jelentősebb hidat és alagutat felrobbantottak, nagyon sok helyen a vágányokat is. Így a Kőbánya–Cegléd–Miskolc vonalon. Kegyetlen rombolást végeztek az állomások vonalaiban is: felrobbantották a sínmezőket, felrobbantották vagy leszerelték a váltószerkezeteket és [a] fordítókorongokat.

A Tiszántúl egyes vonalain minden fontosabb állomásépületet felrobbantottak vagy felgyújtottak, így Nyíregyháza nagy vasútállomását és a Debrecen–Érmihályfalva-vonal minden vasútállomását.

Egyes vonalakon a pályát külön erre a célra szolgáló géppel tették hasznavehetetlenné. Így jártak el a Nyíregyháza–Szerencs, Rákospalota–Újpest–Veresegyháza vonalakon. A vágányromboló gépek összetörték a talpfákat, és a síneket elgörbítették. Más vonalakon felszedték a nyílt vonalak és állomások sínmezőinek vágányait, vasúti kocsiba rakták, és Németországba szállították.

Ezt tették többek között a Rákos–Újszász és a Budapest–Ferencváros–Soroksár vonalakon.

Hogy rombolásuk még teljesebb legyen, a vonalak helyreállítását hosszú időre lehetetlenné akarták tenni azzal, hogy a MÁV két talpfatelepítő üzemét, a dombóvárit és a püspökladányit elpusztították.

A győzelmesen előnyomuló Vörös Hadsereg a felszabadított területeken azonnal megkezdte a vasútvonalak üzembe helyezését. A végzett hatalmas munka legjelentősebb része a vasúti hidak helyreállítása. Ezt majdnem mindenütt kizárólag orosz műszaki tisztek vezetésével a Vörös Hadsereg műszaki katonái végzik.

A már helyreállított hidak közül különösen fontos a szegedi, csongrádi, szolnoki és tiszafüredi Tisza-hidak, a bajai Duna-híd és a budapesti Déli összekötő vasúti híd. A vágányzat helyreállítási munkájában is óriási segítséget nyújtott a MÁV műszaki személyzetének a Vörös Hadsereg. Ennek a segítségnek kiváló eredményét mutatja, hogy a Tiszántúlon és a Duna–Tisza közén egy-két jelentéktelenebb vonalon kívül mindenütt megindult a forgalom.

A helyreállítási munkálatoknál a legnagyobb nehézséget az anyaghiány okozta. Különösen a hidak helyreállításánál, mert a németek még a hídépítéshez szükséges anyagokat, sőt a gépeket és szerszámokat is legnagyobb részben elrabolták vagy elpusztították.

A Vörös Hadsereg támogatásának, kiváló szakértelmének köszönhető, hogy a szinte áthidalhatatlannak látszó nehézségek ellenére a vasúti pályák helyreállítási munkálatai már annyira előrehaladtak, hogy néhány vonaltól eltekintve a vasúti pályatest ma már nem képez szállítási akadályt.