P. Károlyi Bernát ferences atya és kecskeméti házfőnök misézni jött; egyébként tegnap este 9 óra után érkezett, és Kiss Ferenc segédlelkésznél aludt, mert mi már akkor lefeküdtünk, nem lévén villany. Szentmise után civil kísérőjével együtt itt reggeliztek nálam. Vasúti összeköttetésük csak holnap lesz Szeged felé, ezért ma nem utazik el. Kísérője a vasúti épületben kapott lakást mint tisztviselő. P. Bernáttal beszélgetve megerősítette azt a hírt, melyet Monori Mihály eleki férfi – kinek fia Kecskeméten a zárdában van mint tanuló – közölt velem bizalmasan arról, hogy a múlt őszi harcok idején Vörös János tábornok és neje az ottani zárdában rejtőzködött, míg elmenekülhetett, és jobb irányba terelődött az ország ügye. Elmondta az atya Kecskemét pusztulását, és hogy most a világi papság (Baranyi apátplébános és káplánjai, akik elmenekültek Vácra) és a piaristák zárdájuk vendégei, mert mindenükből kifosztották azokat, épületüket oroszkórháznak lefoglalva tartják, míg a ferences zárda részben kórház is most még. (Makó, Csongrád megye)