Ma jövedelem- és vagyonadó-bevallást is készítettem, hangsúlyozva a feles bérletben szenvedett károkat és tolvajlásokat Halason is. Felemlítendőnek tartom, hogy az egyszerű dolgos nép, hogy gondolkozik a földosztásról. Egy anya volt nálam, hat gyermekük van, szegény fuvaros férjével dolgoznak, de nem kértek földet, mert amit mástól úgy vesznek el, azon úgysem lesz Isten áldása! A másik egy református vallású vőlegény, aki anyjával jár zöldséggel saját kocsijukon, és boldogok, mert keresnek, és nem kell nekik az ilyen föld. Ennek is több testvére van. – Dr. Löwinger György ügyvéd említé tegnap este, hogy a lelei földosztás ilyen módon történt végrehajtásának dr. Szőke Gyula, Glattfelder püspök úr sógora és uradalmi jogtanácsos is az oka, aki éveken keresztül durván bánt a hagymaföldbérlőkkel (nagyrészt makóiak), és így készítették elő a hangulatot. (Makó, Csongrád megye)