Este nyolc óra után kopogtatott be Bugyán Imre vármegyei tisztviselő (volt asztalos, Kucses Imre veje), Győrből jött, honnan múlt szerdán hajnalban indult Hidasi József (Ardics u[tca]) szatócs harmadéves tanítóképzős fiával. Püspöklelén keresztül jött, hol sógorával, Mécs József számtartóval beszélt, aki őt a makói helyzetről tájékoztatta. De mert egyéb rémhírekkel is ijesztették. Jött hozzám: fél a rendőrségtől, mert ha bántalmaznák, nem tudná túlélni; családját ott hagyta, tőlük el sem búcsúzott. Ugyanis az oroszok nagypénteken érkeztek be Győrbe, és foglalták el a várost, br. Apor Vilmos püspök és százon felül a hívek, százával voltak a káptalandomb óvóhelyein. Az oroszok ebben az óvóhelyben, hol a püspök úr volt, lányokat követeltek. A püspök úr és kanonokjainak egyike a bejárat elé állott, és nem akarták beengedni az oroszokat. Amikor ezek erőszakoskodtak, a püspök úr levette nyakláncát és keresztjét, és odadobta az oroszok felé, hátha ezzel kielégíti őket. De ezek lőttek, és a kanonok azonnal meghalt, a püspök úr haslövést kapott, kórházba vitték, és húsvét keddjén meghalt. (Makó, Csongrád megye)