Vajon mit szólna Kner Imre, ha egy időgéppel napjainkba repítenénk, hogy például Wordben írhasson szöveget, Photoshopban készíthessen grafikát, munkáját feltölthesse a világhálóra, megoszthassa a Facebookon, hogy azonnal véleményezhessék? A nyomdászt – aki az 1940-es években még kézzel fogta, és rakta helyükre a fémbetűket – valószínűleg megdöbbentenék, lebilincselnék a technológiai előnyök. A bonyolult matematikai számításokon alapuló szoftverek pontossága, a dokumentumok létrehozásának, terjesztésének sebessége… Műszaki énjét minden bizonnyal felcsigáznák e csodák. De vajon hogyan fogadná mindezt az egyediséget mindennél többre becsülő oldala? Talán hiányolná, hogy ingujján nyomot hagyjon a festék, ceruzával rajzolhasson, hogy szó szerint keze nyomát őrizhesse egy-egy műve. Mindennél valószínűbb azonban, hogy hamar „akklimatizálódna”, és a fejlett technológiát az emberközeliség szolgálatába állítaná. A tudományos alaposságot, mérnöki precizitást szépérzékkel és szívbéli lelkesedéssel ötvöző szakember nem véletlenül nyerte el a korabeli irodalmi nagyságok megbecsülését, sőt barátságát (köztük Szabó Lőrincét, Móra Ferencét). A politika azonban nem szakértelme, hanem származása alapján ítélte meg. Kner Imre megérdemelte volna a tisztes öregkort, miként Magyarországra is ráfért volna, hogy ilyen emberi és szakmai kiválóságai legyenek. Munkássága és nyomdája túlélte a történelmi viharokat – a Kner Nyomda Zrt. ma is üzemel Gyomaendrődön –, ő maga, felesége és Mihály fia viszont a nyilas diktatúrán hízott politikai szélhámosok kegyetlenségének áldozata lett.

„Bármilyen sikeres, eredményes munkálkodásnak csak az a része számít, amelynek a köz látja hasznát, és amely az egyetemesség javát szolgálja.” (Kner Izidor)

„Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.” (Kner Imre)

Életútja

Napvilág

1890. február 3-án született Gyomán (ma Gyomaendrőd, Békés megye).

Család

Szabadszellemű, asszimilálódott zsidó családban nőtt fel; édesanyja Netter Kornélia, édesapja Kner Izidor nyomdász. Szülei hat gyermeke közül Imre volt az elsőszülött. 27 évesen Budapesten házasságot kötött Kulka Etellel (?–1944), aki Bartók Béla növendékeként zongoratanári diplomát szerzett. Két gyermekük született: Mihály (?–1945) és Zsuzsa (1921–1973).

Pályaív

12 éves korától tanoncként dolgozott apja gyomai nyomdájában. A gimnázium első két osztályát a mezőtúri református gimnáziumban végezte, de Aradon érettségizett.

14 éves korától Lipcsében a Mäser-féle nyomdásztechnikum hallgatója volt, amelyet egy év alatt elvégzett.

15 évesen visszatért a nyomdába.

16 évesen átvette a cég Röpke Lapok című meghívó-mintakönyvének szerkesztését.

17 évesen a nyomda műszaki és művészeti vezetője, később folyamatos fejlesztője lett. Bár a nyomda fő üzleti profilját a közigazgatási nyomtatványok adták, a művészeti értéket képviselő kiadványokon is lelkesen dolgozott.

Állandó munkatársa volt a magyar nyomdászati szaklapoknak, de dolgozott német szaklapoknak is. A „Verein Deutsche Buchkünstler” levelező tagja, a Magyar Bibliophil Társaság választmányi tagja lett.

24 évesen nyugat-európai körutazásra indult, de a Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége elleni szarajevói merénylet hírére hazatért – az első világháború kitörése után bevonult katonának, s egy évig Békéscsabán szolgált.

26 évesen átvette a könyvek tervezésére és kivitelezésére szakosodott gyomai könyvkiadó vállalat irányítását. Bekapcsolódott a Vasárnapi Körbe, ahol fiatal magyar írókkal kötött ismeretséget, köztük Mannheim Károllyal, Balázs Bélával, Lesznai Annával és Lukács Györggyel. Több ismeretlen fiatal szerző indulását segítette önzetlenül.

28 évesen, az őszirózsás forradalom idején a Nemzeti Tanács jegyzője volt Gyomán.

30 évesen a Magyar Könyv- és Reklámművészek Egyesületének alelnöke lett.

33 éves korában a göteborgi Nemzetközi Nyomdászkongresszuson a világ legjobb tipográfusai közé sorolták.

A lipcsei első Nemzetközi Könyvkiállítás (IBA) magyar kiállítási bizottságának tagja volt.

47 évesen a párizsi világkiállításon nagydíjat kapott.

48 évesen, az 1938. évi zsidótörvény megszületése után (amely előírta, hogy a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók) minden tisztségéről lemondott. A nyomda ezzel együtt még a háborús káosz és az egyre erősödő antiszemita nyomás ellenére is tartotta magát egy ideig. Egyfelől Kner Imre öccsének és cégtulajdonos társának megvolt a törvény alóli kivételezettséget biztosító két frontharcos kitüntetése, másfelől az igényeket még a nehéz körülmények között is gyorsan és precízen kielégítő műhelytől a megrendelők nem pártoltak el egykönnyen. Így volt lehetséges, hogy amikor 1942-ben rövid helyi munkaszolgálatra hívták be, közvetve irányíthatta a nyomdát. Az ország német megszállása után néhány nappal, 1944 áprilisának elején azonban internálták (valószínűleg rövid 1918-as szerepvállalása miatt került „listára”). A családfő nélkül maradt vállalkozást azonnal felfokozott érdeklődés övezte. Ki az otthon maradtak számára elfogadhatóbb, ki megalázóbb ajánlatot tett a nyomda átvételére (ld. levelek lejjebb). Felesége, Etel kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt, szem előtt tartva a dolgozók érdekeit és családja túlélését – hiába. Kner Imre a budapesti Gyűjtőfogházba kerül, ahonnan Sárvárra szállították, és átadták a németeknek. Halálának pontos helye és időpontja ismeretlen. Édesanyját, özv. Kner Izidornét és feleségét szintén deportálták: az auschwitzi gázkamrákban haltak meg. Mihály néhány hónappal szülei és nagymamája tragédia után, 22 évesen öngyilkos lett.

Kner Imre könyvművészetének fejlődése (áttekintés)

Letisztult formavilág, jó papír és tiszta fekete nyomás – 1910-es évek

Nevezetes kiadványok: Könyv a könyvről saját mű (1912, a nyomda harmincadik évfordulóján jelent meg); Erdős Renée: János tanítvány (színjáték, 1911); Balázs Béla: A vándor énekel (verseskötet, második kiadás, 1918)

Az új magyar könyvművészet megteremtése – 1920-as évek

A szecessziótól indult Kner barátaival, Kozma Lajos építésszel, grafikussal és Király György irodalomtörténésszel szoros együttműködésben – a népi barokk és a klasszicista tipográfia ötvözésével alkotott újat. A fametszetekkel, barokk könyvdíszekkel ékesített munkákban rendkívüli formaérzék mutatkozik meg, és a kor divatáramlatai sejlenek fel.

Nevezetes kiadványok: Három csöppke könyvecske (1920); Almanach (évente jelent meg); a Magyar Klasszikusok és a Monumenta Literarum kötetei

A klasszicista tipográfia – 1930-as évek

Fegyelmezett kompozíció, levegős címlap, Giambattista Bodoni (1740–1813) betűkészlete jellemzi.

Nevezetes kiadványok: Az örök Goethe (1932); Szabó Lőrinc: Te meg a világ (verseskötet, 1933); a Magyar Bibliophil Társaság kiadványai

Szakma és szerelem – a szerzés és közlés művészete

„A tipográfiai reklámnak is végre magára kell eszmélnie. Fel kell ismernie azt az igazságot, hogy másként nézzük a plakátot, amelynek a véletlen ráeső, futó pillantást kell megragadnia s más lelki attitűddel állunk szembe[n] azzal a reklámnyomtatvánnyal, amelyet kezünkbe veszünk, vagy amelyet kezünkbe adnak, hogy elolvassuk. Ezekből a nyomtatványokból el kell tűnnie a plakátszerűségnek, amely egész lényüktől idegen. A jó reklámnyomtatvány a közlendő anyag logikus, könnyen áttekinthető csoportosításával, világos, okszerű és helyes térelosztással hat elsősorban és dinamikai hatásokat csak a különféle hangsúlyú részek megfelelő fel- és lefokozásával és elhelyezésével érhet el” – olvasható Kner Imre: Reklám és tipográfia című cikkében, amely a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága bemutatkozó kiállításának katalógusában (1930) jelent meg.

Kner az 1910-es évek végén így fogalmazott ars poeticájáról: „Hitünk az, hogy a modern, géppel készített tömegkönyvnek is meg lehet találni igazi művészi megoldási módját s összekapcsolni azt a könyv legszebb korainak nemes tradíciójával. [...] Ezenkívül meg kell találnunk a módját annak, hogy a könyv nem tisztára szemnek való iparművészeti termék, céltalan dísztárgy legyen, hanem testére szabott köntöse a tartalomnak...”

A családi tragédia – levelek és emlékezések

Tőlük idézünk:

Rácz Lajos: gazdálkodó, a gyomaiak között a legismertebb helyi politikus, később a kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselője. Kner Imrével együtt internálták – az összezártságban a köztük korábban már kialakult kölcsönös tisztelet szoros barátsággá alakul.

Fülep Lajos: művészettörténész, művészetfilozófus, református lelkész, egyetemi tanár. Kner Imrével való kapcsolata 1911-ben kezdődött, amikor az általa is szerkesztett A Szellem c. folyóirat első számát nyomtató Kner címlaptervére ráírta: „amelyik nyomdász pedig csak betűvel nem tud szép könyvet csinálni, úgyse lesz nyomdász soha.” Az első világháború idején a Vasárnapi Kör összejövetelein találkoztak olykor. Szoros barátságuk az 1920-as években bontakozott ki és Kner Imre haláláig tartott.

Kner Mihály és Kner Zsuzsa: Kner Imre és Kner Imréné (Kulka Etel) gyermekei

Részlet Kner Imre Móricz Miklós barátjának, Móricz Zsigmond öccsének írt leveléből (Gyoma, 1939. január 3.)

„Sohase jusson eszedbe azonban azokat, akik a piacon ágálnak és jelszavakkal dobálóznak, a magyarsággal azonosítani. Te ismersz az én barátaim között sok-sok kiváló, derék, világosfejű és elfogulatlan magyart, s tudod, hogy azok mennyire ismernek és elismernek bennünket. [...] Mindig gondolj arra, hogy mi magyarok vagyunk, magyarnak nevelt bennünket már dédapád, nagyapád és szüleid is, és minden jogunk, okunk megvan arra, hogy jó magyarnak érezzük magunkat. Senkinek az az emberi, erkölcsi joga nem lehet meg, hogy ezt a magyarságot kétségbe vonja, elvonja tőlünk. De éppen mert zsidók vagyunk, és mert mások ezt kétségbe vonják, nekünk be kell bizonyítanunk, hogy értékes és jó magyarok vagyunk, ennek az egyetlen módja: mennél több, mennél jobb, mennél értékesebb magyar munkát végezni. [...] Nem vagyok már rugalmas. Ebben éltem 49 évet, dolgoztam 36 esztendőt, nem is értek már máshoz. És nem is tudja ezt itthon senki megközelítően jól csinálni, mint mi. Lehetetlen, hogy azért, amit végeztem és létrehoztam, a halálos ítélet legyen a jutalmam, kedves Miklósom. Ártatlannak érzem magam. Sok álmatlan éjszaka keserves kínlódásába került, amíg azt a feltett kérdést: a magyar népnek szüksége van-e az én pusztulásomra, jobb lesz-e neki, ha elpusztulok, használok-e neki azzal, ha elveszek, eldöntöttem. Rájöttem, hogy nem használ neki. Sőt.”

Részlet Rácz Lajos visszaemlékezéséből

„Fogházunkban kereste fel Kner Imrét a helyi nyilasvezér és nyomdatulajdonos [a gyomai »kartárs«, Nádudvary Mihály – a szerk.] azzal az ajánlattal, ha a Kner Nyomdát nyilatkozattal átadja neki, akkor kiszabadítja a fogságból, és családját is megmenti az elhurcolástól. Kner Imre undorral utasította el ennek a jellemtelen, kis helyi nyilasnak az ajánlatát. Kner Imre azt válaszolta: »Ha az én munkám és életművem csak ennyit ér a nemzet számára, hogy én és a családom, csak az ön ocsmány ajánlata alapján menthető meg, akkor haljunk meg mindannyian.«”

Részlet Kner Imréné férjéhez írt soraiból (1944. május 6.)

A levelet Etel egy Fülep Lajosnak címzett íráshoz mellékelte azzal a kéréssel, hogy valahogy juttassa el a nagykanizsai internálótáborba Kner Imrének.

„3-án, szerdán este felkeresett Bernáth úr, aki a következő javaslatot tette: Báthory Hüttner János és Zsilinszky Gábor átvennék a nyomdát, és részvénytársaságot alapítanának. Céljuk a személyzet együtt tartása, a vállalat minél nagyobb mérvű kifejlesztése, és lehetőleg a K[ner] család együtt maradása. Erre az elhatározásra az az – egyelőre bizalmas rendelet adott okot, hogy kizártak bennünket a közszállításból, megvonták a kiadói jogunkat, és csak napok kérdése, hogy a nyomdai iparigazolványunkat bevonják. [...] Előnyei: Kner Imrét lehetőleg hazahoznák. Mihálynak itt kellene lennie mint szedőnek. Zsuzsa alkalmazása biztosítva lenne, sőt valószínűleg hadiüzemmé válna. A személyzet kenyere biztosítva lenne a háború tartamára. Az Általad nagyra fejlesztett vállalat nem sorvadna el, hanem virágzóvá fejlesztenék befolyásukkal. Hátránya: minthogy megvennék a vállalatot, teljesen a kezükbe menne át. Bár az ügyvédünk másképp látja a dolgot, mi W[ágner] úrral mégis így értelmezzük. Egyéb hátránya nincs is, tekintve, hogy ha nem adjuk, úgyis veszik, mint B[ernáth] úr szavaiból kivettem. Ebben a helyzetben ez a legokosabb, ami lehetséges, mert e nélkül teljesen széthullik a vállalat, és az embereink kenyér nélkül maradnak! Ez a legfontosabb kérdés ma! [...] Én, a magam részéről helyeselném ezt a tervet, bármily képtelenségnek tűnik is. Fájnia sem szabad a szívünknek, mikor ezzel megmenthetünk egy csomó családos embert a munkanélküliségtől, mert nagy kínálat van emberben a szakmában, elhelyezkedni nem tudnának. A magunk szempontja csak másodsorban jöhet, amennyiben a törvények értelmében úgyis meg vagyunk fosztva minden lehetőségtől, tehát emberbaráti szempontokat kell elsősorban tekintenünk. Mi, Zsuzsa és én már teljesen beleéltük magunkat ebbe a tervbe, nem lévén semmi más lehetőség arra, hogy Apáink örökét megőrizhessük. Rövid idő alatt csak a falak maradnának Gyomán. Kérlek, gondolkozz a dolgon, szép nyugodtan, tárgyilagosan, és mindig arra gondolj, hogy egyet nem vehetnek el tőlünk, s ez az, hogy mi a síron túl is csak együtt maradhatunk, és minden erőnkből arra fogunk törekedni, hogy építsünk a haza javára és a magunk boldogulására. A jó Isten áldása legyen Rajtad.”

(Hüttner János a Stádium sajtóvállalat egyik megalapítója és ügyvezető igazgatója, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. vezérigazgatója. Zsilinszky Gábor – Bajcsy-Zsilinszky Endre testvére – a Péti Nitrogén Rt. alelnöki és a Stádium vezérigazgatói posztját töltötte be. A két háború között a Stádium a Kner Nyomda legfőbb konkurense a közigazgatási nyomtatvány piacon. A levélben többször említett Bernáth Gyulát a Kner Nyomda áruterítésért felelős részlegéből csábították át a céghez.)

Részlet Kner Imréné Fülep Lajoshoz írt leveléből (1944. április 22.)

„Most is előttem van halálsápadt drága arca, drága két szeme, amint engem vigasztalt, engem bátorított... Csodálatosan erős volt, és biztosított, hogy neki nagyon érdekes tanulmány lesz mindaz, amit látni fog, hogy biztosan tanulni fog mindabból, ami most rá vár, és még hasznosíthatja az életben...”

Részlet Kner Mihály „Nagytiszteletű Fülep Lajos ref. lelkész úrnak” írt válaszleveléből (Gyoma, 1945. november. 8.)

„Kedves Bátyám Uram!

Hálásan és meghatottan olvastam kedves lapját. Bizony nem sokan vannak Apám régi barátai közül, akik érdeklődnek sorsa után, vagy ha meg is teszik, rendszerint kiderül, hogy valamit kérni akarnak. Beszámolok tehát mindenről, ami csak érdekelheti Önt: Apámat, mint internáltat innen Nagykanizsára, majd Sárvárra vitték. Sárváron múlt év május 19-én adták át a németeknek, akik Auschwitzba szállították. Amiket innentől kezdve tudunk róla, azok több embernek nem egészen egybehangzó véleménye és híradása alapján összeállított feltevések. [...] Egyik verzió: Berlin mellé kerültek és az amerikaiaknál vannak. Másik verzió: Gleiwitz mellett az oroszok kezébe kerültek és Oroszországban vannak kórháztáborokban. Harmadik: partizántámadás érte őket, mire a kísérő SS-legénység kiirtotta az egész csoportot. És így lehetne folytatni még soká. Mi minden esetre bízunk és várunk.

Anyámat, Nagyanyámat, özv. Kner Izidornét és Zsuzsát innen vitték el a gettóval Szolnokra, ahonnan szintén Auschwitzba kerültek. A megérkezés pillanatában szortírozáson estek át, ahol Anyám és Nagyanyám a hírhedt baloldalra kerültek. Ez köztudomásúlag a gázkamrát jelenti. Sajnos ehhez semmi kétség sem fér. Zsuzsa egyedül egy hónapi ottlét után Langenbielauba, Sziléziába került, és június közepe óta itthon van. Amiket mesél, abból regényt lehetne írni, de ez nem érdekes, hiszen ma minden harmadik ember tud ilyen regényt mesélni saját magáról. Most már meglehetősen összeszedte magát és éppen ma reggel utazott Pestre. Ugyanis az utolsó két éve hiányzik a Zeneakadémián és olyan ígéretet kapott, hogy elvégezheti egy év alatt is, így most felküldtem tanulni, akármilyen nehéz is lesz anyagilag. Magamról csak röviden: munkaszolgálatos voltam, Németország felé utaztunkban Esztergom után önhatalmúlag visszafordultam. Az ostrom alatt Pesten voltam illegalitásban, majd a Margit körúti katonai fogházban, végül pedig a Gestapónál a Svábhegyen. Szereztem némi tapasztalatot emberekről és módszerekről és éppen ezért nem vagyok most egyik párt tagja sem. A polgári pártoknak ugyanis túl radikális vagyok, a másik oldaltól pedig távol tart a totalitásról való felfogásom.”

Részlet Kner Imre fiának, Mihálynak írt búcsúleveléből, amelyet „Kedves Lajos bácsinak”, Rácz Lajosnak címzett 1945 decemberében. A fiú öngyilkosságát követően a szűk családból egyedül Zsuzsa, Mihály húga maradt életben.

„Nem is tudom, hol kezdjem el, hiszen nagyon-nagyon sok minden tartozna ide, de talán mégis néhány csúcspont köré összegeződik az a sok minden, amiért úgy érzem, hogy nem érdemes tovább kínlódni ezen a világon. Az egyik dolog természetesen az, hogy olyan ember, mint én nem tudja azt elfelejteni soha, hogy milyen körülmények között fosztották meg a családjától és még sok mindenki mástól, akiket szeretett. Te igazán tudod azt, hogy ha valaki, akkor én igyekeztem beleilleszkedni a magyarságba és igyekeztem magamnak is úgy feltüntetni a dolgot, hogy ami történt, nem a magyarság bűne volt. Azonban úgy látszik, hogy az én esetemben nem válik be az, hogy az idő mindent meggyógyít. [...] Eljutottunk odáig, hogy olyan kevésre fogyott azok száma, akikért meg kell bocsátani a többieknek, hogy most már nem lehet megbocsátani senkinek sem. Azt tapasztalhatjuk magunk körül mindenütt, de távolabbi országokból is annak jele mutatkozik, a hozzánk érkező hírekből és újságokból, hogy az emberiség olyan lejtőre jutott, amelyből talán már nincsen visszaút. *Talán meg van annak is a sorsszerű értelme, hogy miért most találták fel éppen az atombombát. Nem vagyok kifejezetten istenhívő, de mégis hiszek bizonyos végzetszerűségekben. Úgy érzem, hogy nincsen messze az emberiség utolsó háborúja, amely azután végez is ezzel az állatfajtával, mely az összes állatfajok közül legkevésbé tudta megbecsülni magát a földön.”

Részlet Fülep Lajos Kner Zsuzsának írt leveléből (Zengővárkony, 1946. december 30.)

„Apjukat, igaz barátomat, a páratlan embert, nem fogom viszontlátni. Én tudom, Maguk mit vesztettek. S egyszer talán az egész ország fogja tudni, mit veszített. Kora legnagyobb nyomdásza volt ő, nemcsak nálunk, hanem a világon. De embernek épp olyan nagyszerű volt. Őrzöm utolsó leveleit (persze a többit is), és szegény édesanyjukét, amiket apjuk s a Maguk megmentése érdekében írt. Maga talán tudja, hogy megtettem mindent, ami tőlem telt, végül felajánlottam magam túszul apjukért, s hogy elmegyek helyette. Hiába volt minden.”

Részlet Kner Zsuzsa Fülep Lajosnak írt válaszából (Budapest, 1947. február 5.)

„Az egyetlen, ami elviselhetővé tette számomra ezt az utolsó és legnagyobb csapást, az a tudat volt, hogy Ő [bátyja, Mihály – a szerk.] itt soha nem érezte jól Magát, gyerekkorától fogva. Nem lehettem olyan önző, hogy azt kívánjam, éljen, hogy az én életemnek értelme legyen. Mert Vele együtt az is elmúlt. Élő halottként csináltam végig az utolsó évet. Lajos bácsi tudja, amit kevesen értenek meg, hogy mit vesztettem. Nem egy Apát, nem egy Anyát és nem egy testvért. Olyan Embereket, akikből csak egy volt. [...] Most azonban másképp kell folytatnom. Úgy látszik, meg volt az értelme, hogy én megmaradjak és most már azt is tudom, miért. Három hete volt az eljegyzésem valakivel, aki Ember olyan értelemben, ahogy azt Kneréknél értették és amiről azt hittem, teljesen kiveszett már. Most már látom, hogy lehet élni, mert olyan lesz az életünk, mint a Szüléimé volt. Hogy aztán a vőlegényem még egész véletlenül nyomdász is, az már sok. Egyelőre 26 éves és két hónapja saját nyomdája van. Erről pedig nem hajlandó lemondani. Nekünk meg kell mutatni, saját magunknak, hogy meg tudunk állni a saját lábunkon. Ha ez 1-2 éven belül sikerül, akkor meglátjuk, mit lehet csinálni Gyomával. Röviden így nézne ki a helyzet. És végeredményben azt kell mondanom, hogy ha magam sem értem, hogy lehet ez Nélkülök és az elmúltak után, de olyan boldog vagyok, ahogy azt Ők szerették volna.”

Források

Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára (MNL BML) XI. 9. A Kner-nyomda ir. c/23., 1939. január 3.

Irodalom

Kner Imre: Reklám és tipográfia. In Neményi Ernő (szerk.): A Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága bemutatkozó kiállításának katalógusa. Gyoma, Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága, 1930. http://mek.oszk.hu/09800/09851/09851.htm, 2020. november 11.

Erdész Ádám (szerk.): Fülep Lajos és Kner Imre levelezése. Összeállította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Sümegi György. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 1990. (Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17.)

Erdész Ádám: Gyomától Németországig – Kner Imre internálása. In Kujbusné Mecsei Éva (szerk.): Szabolcs-Szatmár-beregi levéltári évkönyv XVIII. Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, 2008. 99–114.

F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 2001.

Rácz Lajos: Parasztsors a XX. században. Gyomaendrőd, magánkiadás, 2003.

Határ Győző Városi Könyvtár, Gyomaendrőd. http://hgyvk.hu/, 2020. november 4.

Móra Ferenc Múzeum honlapja. http://moramuzeum.hu/, 2020. november 4.