„Pénz van, de elbújt” – ha ma jelentené ezt be a pénzügyminiszter, bizonyára futótűzként terjedne e hír az interneten, vicces, cinikus, felháborodott kommentek kíséretében. 1945 tavaszán azonban vélhetően senkinek sem volt kedve a magyar fizetőeszköz helyzetén derülni: a miniszter nyilatkozatában szereplő 100 és 500 pengős címletek néhány hónap leforgása alatt teljesen elértéktelenedtek; 1946 nyarán pedig már bagót sem ért a pénz, a milliókat, trilliókat, quadrilliókat az utcán söpörték. A stabilizáció egy régi-új pénznem, a forint és váltópénze, a fillér bevezetésével érkezett. A forint és a pengő cserearányát azonban úgy állapították meg, hogy a pengő beváltása teljesen értelmetlen legyen. Ilyen körülmények között művészet volt a megélhetés.

Dr. Vásáry István pénzügyminiszter nyilatkozott a pénzügyi kormányzat készülő rendelkezéseiről. Többek között ezeket mondotta:

„Pénz van, de elbújt. Nem a pénz hiányzik, hanem a bizalom. Senki sem viszi a pénzét a bankok üresen álló pénztáraiba, mert nem bízik a betétek zavartalan visszafizetésében. Így keletkezik a fizetési eszközökben való hiány, amelyen segíteni kell, de nem bankjegyinflációval, hanem a belső államadósság növelésével. A kormány a kényszerkölcsön eszközéhez fog nyúlni, és lehet, hogy ezt a tervet összekapcsolja a bankjegyek küszöbön álló kicserélésével.

Ez utóbbira azért is feltétlenül szükség van, mert ez az egyetlen módja annak, hogy ne engedjük visszaszivárogni azokat a milliárdokat, amelyeket a németek és nyilasok a bankok és intézmények pénztáraiból elvittek. A bankjegyek kicserélését azért is tartom célravezetőbbnek, mint a pénz lebélyegzését, mert így nem forog fenn a veszély, hogy az emberek otthon, házilag intézik el a lebélyegzést.

Nem új pénzről van szó, hanem a régiről. A bankjegyek, amelyek most megjelennek a piacon, már forgalomban voltak közel húsz évvel ezelőtt. A régi kliséink megvannak, és nyomásuk meg fog kezdődni, amikor elegendő anyag – papiros, festék – áll rendelkezésünkre.

A munka sürgős, és hamarosan megindul. Ezerpengős címleteket nem fogunk kibocsátani, ellenben megjelennek a forgalomban az új 500 pengős bankjegyek. A 100 pengős címleteknél a most forgalomban levő típus is megmarad egyelőre a forgalomban, mindaddig, amíg ezeket fokozatosan nem tudjuk bevonni. A bankjegyek kicserélése annál sürgetőbb, mert meg kell akadályoznunk, hogy a nyilasok az ellopott klisékkel külföldön tovább gyártsák a pénzt.

Lehetséges, hogy a bankjegyek kicserélésével egy időben megtörténik a kicserélésre bemutatott címletérték leszállítása is. A kormány azonban semmi esetre sem akar semmiféle ortodox értelemben vett devalvációt keresztülvinni, és a cserénél előálló különbözetet kötvény vagy takarékbetét formájában javára a bemutatónak” – mondotta többek között nyilatkozatában dr. Vásáry István pénzügyminiszter.

Népakarat