A verebek hordják a tavalyi száraz leveleket és piszkos szalmaszálakat, hogy fészküket megcsinálják. A galambok a fészer aljából hordják a meszes törmeléket a tojáshoz. A fészer alatt áll az a szörnyű, lapos kocsi, ami a halottakat viszi ki. Az egyik oldalon az élet folytatását szemlélem – a másik oldalon a megsemmisült élet eltüntetéséhez szükséges furgont.

Ahogy elnézem a katonai foglárokat, még ma is érdekesek nekem ezek az emberek, akik minden érzelem és értelem nélkül, bambán, ostobán járják a fal alatt a megszokott száz métert. Tovább egy lépéssel sem mennek, mert az nincs a szabályzatban. Először úgy néztek bennünket, mint az egzotikus majmokat, ma már megszoktak, sőt, azt hiszem, unnak, mert egy zsiványban több a romantika, a ponyva. Mi túl illedelmesek vagyunk, és szelídek. Az ő szemükben biztosan abnormálisak.

Tegnap a rácson túl egy fegyenccel beszéltem, aki a gépházban dolgozik. Újságolta, hogy három és fél hét múlva szabadul. Majdnem mindennap hallom ettől-attól a rabtól, ekkor szabadulok, ekkor megyek haza. Minden csak a hazatérés körül forog, s mennyi öröm tud bujkálni ezekben az eldurvult szemekben. Ők legalább terminust tudnak, várhatják a napot és [a] pillanatot, amikor szabadon mozoghatnak – de mi, mi mit kínlódunk, ezt nem kérdezi senki.

Valami újság jött be. Különkiadás a címe. Elképesztő hazugságok! Milyen szellemi mérgezés! Felelős szerkesztő dr. Kulcsár Imre, kiadják Székesfehérváron. A szerkesztőség itt van Szentmiklóson, Horthy Miklós út 1.