Beregfy volt nyilas hadügyminiszter autóján már amerikai csillag van, és a tábori csendőrség használja. Azt is megtudtuk, azért volt a magyarokkal szemben ez a szigorúság, mert Beregfy hadügyminiszter az amerikai bevonulás előtt megszökött, aztán meggondolta magát, és visszajött, de nem jelentette senkinek a visszaérkezését, Nagyőszi se tudott róla, és becsületszavát adta az amerikai parancsnoknak, hogy a magyar hadügyminiszter nincs itt. Most pedig úgy látszik, mintha Nagyőszi nem mondott volna igazat. Ezért vettek gyanúba, és tartóztattak le minden magyart.

Az egész nyilas társaság, amely itt rekedt, nyávog, dadog, de egyik se[m] vállal gerincesen semmit.

Megint egy újabb hétszázas magyar csoport jön, öt amerikai katona kíséri őket. Vajon a Gestapo mennyi hóhért adott volna melléjük?

Nagy élményben van részem, megfürdöm! A mosókonyhában van egy öblögetődézsa, abba ülök bele, úgy érzem, mintha dióhéjban ülnék. A legnagyobb hasvakarás közben – másfél hónapos kosz van rajtam – megszólalnak a gyorstüzelők, légvédelmi ágyúk, nem mondom, jobban is éreztem már magam. Az egész német pimaszságot nem értem, most röpködnek, a fene egye meg őket! A kosz azonban lemegy rólam, nagyobb baj nincs!

Nagyon élvezem a szabad mozgásomat, előttünk amerikai motorszerelő műhely van. A szerelők hihetetlen gyorsan dolgoznak, bármilyen rossz kocsit hoznak be, perceken belül vígan gurul tovább.

Az itt maradt magyarok tétlenül járnak-kelnek, mindenki engem rohamoz, hogy segítsek rajtuk, mintha én bármit is tehetnék az érdekükben. Olyan is van, aki átad [egy] negyven oldalas curriculum vitae-t, hogy továbbítsam Hennyeinek. Mindenki mosakszik! De miért most? Miért nem jött meg előbb az eszük?

Ma megint vittek újabb magyar foglyokat Pfarrkirchenbe. Ott van az amerikai hadtestparancsnokság, tizenhat kilométerre innen. Szomorú látvány, ahogy vonulnak. Egy csoport valahogy leszakad, s miután az egész társaságot két-három amerikai kíséri, az egyik amerikai kiabálva hajszolta őket szaladásra. Van köztük gyerek, öreg, sánta. A sár nyakig ér, s a büszke magyarok szaladnak, mint a birkanyáj. Közben halljuk, tárgyalások folynak az amerikaiakkal, de sajnos, ahány magyar, annyifelé tárgyal. Néha az hírlik, hogy napokon belül kapunk igazolványt, és mehetünk haza. Az is jó hír, hogy Beregfyt elfogták, és állítólag kiadják a magyar hatóságoknak.

Miután a villanytelepeket a németek felrobbantották, egész Bajorországban nincs villany, az amerikaiak a saját villanyukkal világítanak. Rádiózni nem tudunk, így semmi hírt nem hallok. Vége a háborúnak, de az örömünk nem teljes. Félünk az otthoni képtől, kit és mit hagyott meg a háború, és mikor indulhatunk haza.

Tele már az orgonabokor nagy bimbókkal, holnap ki is nyílnak… Vajon az én két szép fehér orgonafámmal mi lett?