A Nógrád megyei falut, ahol Tolnay Klári színművésznő gyermekkorát töltötte, sem kímélték meg a második világháború pusztításai. Plébánosa példaértékűen óvta a hozzá menekülőket, és viselte az őt ért atrocitásokat. A szovjet hadsereg katonái folyamatosan zaklatták, ennek ellenére senkinek sem történt komoly baja, aki hozzá menekült, hozzá fordult segítségért.

„1944. december hó 8-án de. 10 óra 17 perckor jöttek be az oroszok Cserháthaláp felől. Ezt megelőzően reggel 8 órától ágyútűz és repülőtámadás volt. A templom keleti oldala gránáttalálatot kapott, minek következtében a keleti oldalon minden ablak betört. Később kb. 100 méterre[l odébb] bomba esett, s így a nyugati és déli ablakok is elpusztultak. [...] 1944. dec[ember] 11-én tartottunk istentiszteletet. Ettől kezdve egészen január 1-ig minden jóakarat mellett is lehetetlen volt.

A templomot három alkalommal törték föl, 1944. dec[ember] 11-én de. 10 órakor, dec[ember] 17-én hajnalban és dec[ember] 26-án du. 2 órakor. Az orgonát szétszórták, [a] csillárt leszakították, [a] mennyezetet széttépték. Minden fellelhető gyertyát, kb. 25 kg-ot elvittek. [...] [A] perselyeket föltörték és használhatatlanná tették. Leszedték, és elvitték az esővizet levezető csatornákat. [A] templomkertben és temetőben levő nagy fákat, kb. 40 darabot kivágtak.

Maga a plébánialak kárt nem szenvedett. Csupán két ablak törött ki, és egy kályhát vittek el. A magtár a benne levő terményekkel együtt elpusztult, illetve zsákmányul esett. [...] Dec[ember] 8-tól 12-ig a pincében voltunk, mert a lakás tele volt katonasággal. Sem az irodába, sem a szobákba nem engedtek be. Teljesen elpusztították és föltüzelték a plébániai könyvtárt és irattárt. Csupán az 1939-től kezdődő iratokat sikerült kimenteni. [Az] anyakönyveket, valamint iskolai anyakönyveket előre biztos helyre vittem, így azokat sikerült megmenteni. [...] Az egyházközségnek 15.000 pengő, a két templomnak 3500 pengő, saját magamnak 4500 pengő készpénzét rabolták el. [...]

Iskola és óvoda. Mindkét épületet eleinte kaszárnyának, később kórháznak foglalták le. Mindkét helyen minden berendezést és fölszerelést tönkretettek. [...] Az óvoda falát kidöntötték, garázst csináltak. [...]

Dec[ember] 8-án éjjel kivittek [a szovjetek] a pincéből, és puska elé állítottak. Nőket és ékszert követeltek. Vagy 10 percig zaklattak, utána visszalöktek a pincébe. Állandó zaklatásnak voltam kitéve, csizmát, szobát tisztíttattak velem. Mindazonáltal az itt, nálam meghúzódó 30 személynek bántódása nem esett. Inkább magam vállaltam mindent, csak az idemenekülteket védjem. [...] Mindkét község [Mohora és filiája, Cserháthaláp\ – a szerk.] lakossága is sokat szenvedett. Több családot kilakoltattak.”

Marosi József plébános