„Bizony sokan vannak, akik az elmúlt 25 év okozta pusztulást és szenvedéseket a néhány hónapos demokrácia rovására írják. Sopánkodnak, és hamar hitüket veszik. Pedig így nem épül fel az ország” – fakadt ki a több mint két évig hadifogságban lévő, majd Budapestre visszatérő Fodor István az Új Szóban. Az újság tökéletes kommunista propagandacikket faragott a magyarság elé a szovjet népet követendő példaként állító hadifogoly néhány napos „tapasztalataiból”.

Legutóbbi számunkban közöltük Fodor István most hazatért magyar hadifogoly cikkét hadifogolytáborbeli élményeiről. Most ismét felkeresett bennünket Fodor, hogy elmondja, mik az első benyomásai neki és társainak arról a Budapestről, ahová visszatértek. Fodornak magának adjuk át a szót, azzal a megjegyzéssel, hogy bizony itt az ideje, hogy a magyar közönség megszívlelje azt, amit mond.

1942 áprilisában voltam utoljára otthon. Akkor Budapest még teljes pompájában ragyogott, a Margit híd feketéllett a szigetre és a Budára igyekvőktől, a város külső képén semmi sem mutatta, hogy háború folyik Európában, s hogy több százezer magyar katona harcol és vérzik idegen érdekekért 2000 kilométerre hazájától.

Oroszország földjén már látszott a világégés. Amerre vonatunk vitt, szétrombolt falvak és városok mutatták a német és magyar csapatok pusztításait. A polgári életnek úgyszólván semmi nyoma sem volt, az utakon csak autók, tankok és egyéb hadigépek vonultak hosszú sorokban. De azok nem az élet, hanem a halál hordozói voltak.

Az 1943. évi doni áttörésnél kerültem fogságba. Itt sok orosz emberrel ismerkedtem meg. Megcsodáltam, hogy milyen szilárdan s törhetetlen hittel bíztak hadseregük győzelmében. Nagy lelkesedéssel beszéltek a felszabadított területeken megindult újjáépítésről.

Néhány héttel ezelőtt 1400, szabadságát visszanyert hadifogolytársammal együtt részben ugyanazon orosz vidékeken keresztül utaztam hazafelé, mint amerre kijöttem. Saját szememmel győződtem meg az újjáépítés óriási méreteiről. Még maradtak romok, de már állottak az új és kijavított épületek: a földeken nem gaz nőtt, hanem serényen folyt a mezei munka: az azelőtt elhagyott gyárak kéménye vidáman füstölgött. A lakosság jókedve, a munkából hazatérők éneke hirdette mindenütt az életet, a szabadságot, az újjáépítést. Mindnyájan azt hittük, ugyanez a helyzet otthon is.

Bizony a Nyugati pályaudvart elhagyva, elszorult a szívem a rombolás láttán, bár Gomel [valójában Homel, egy város a mai Fehéroroszország területén – a szerk.], Kurszk és Voronyezs Budapestnél sokkal nagyobb pusztulást élt át. Az utca képe első pillantásra nem sokat változott: a forgalom majdnem a régi, a járókelők közt sok a jól öltözött, a kávéházak tele vannak emberekkel.

Az első kellemetlen meglepetés ott ért, hogy idehaza a Szovjetunióban tapasztalt bizalom és lelkesedés töredéke sincs meg. Ellenben annál több a panasz és elkeseredés. „Húst már nem ettünk hónapok óta”, „mi munkások csak dolgozunk, bezzeg a feketézők jól élnek”, „hol itt a demokrácia?”, hallom a kifakadásokat.

Bizony sokan vannak, akik az elmúlt 25 év okozta pusztulást és szenvedéseket a néhány hónapos demokrácia rovására írják. Sopánkodnak, és hamar hitüket veszik. Pedig így nem épül fel az ország! Ehhez az a kitartás és összefogás kell, ami a Szovjetunióban megvan. Lám, a szovjet nép győzött, de mégsem pihen a babérjain, és nem részegül meg az örömtől, hanem fokozott erővel folytatja a munkát. Magyarország elvesztette a háborút, s 300 millió dollár kártérítéssel tartozik a Szovjetuniónak és a szövetségeseseknek, mindazonáltal a munkairam nem a kellő mértékű. A lakosság nem minden rétege veszi ki részét egyformán az újjáépítés munkájából. Sokan vannak, akik a szórakozásokat hajszolják, a régi, kényelmes békeéveket, a feketézőkről nem is beszélve.

Másrészről a kishitűség jelentkezik a törhetetlen akarat helyett. Sokan megtántorodnak a kezdeti nehézségeken, és a reakció elleni harcot kilátástalannak tartják.

Elég volt ebből. Kövessük a szovjet nép példáját! Fogjon össze az egész magyar társadalom, és dolgozzunk mindannyian megfeszített erővel az újjáépítésért, és harcoljunk a reakció ellen a demokráciáért! Csak e kettő teheti hazánkat szabaddá és boldoggá.

Új Szó