A magyarországi háború végével megkezdődött a hadifoglyok hazatérése. A szovjetbarát sajtónak természetesen ez is lehetőséget teremtett arra, hogy a Vörös Hadsereget és a magyar hadifoglyokat „kifogástalan, emberséges bánásmódban és ellátásban” részesítő Szovjetuniót dicsérje.

A napokban román területről érkező hadifoglyok utaztak keresztül Orosházán. 415 magyar volt közöttük, Budapest és környékére valók, 35-en megszálltak nálunk, a Nemzeti Segély átvonuló szállásán. 5 dunántúli, 1 orosházi, a többi jugoszláv.

Természetesen valamennyien boldogok és nagyon hálásak a Nemzeti Segélynek.

– Még sehol sem fogadtak bennünket ilyen kedvesen – mondják, – mint itt Orosházán.

– Az útra hideg élelmet kaptunk, jól esett már a meleg étel.

– Mit kaptak?

– Kenyeret, amennyit akartunk, konzervhúst és cukrot.

Kicsit irigykedve nézzük, amint a szép fehér kockacukrot ropogtatják.

– Nem is lehetett olyan rossz dolguk a fogolytáborban.

– Nem is volt. Én kérem – magyarázza egy délvidéki – már harmadszor vagyok fogoly. Először az első világháborúban olasz fogoly voltam, 1941-ben német, de ilyen jól még sehol sem bántak velünk. A koszt is messze fölötte áll minden eddiginek. Napi 60 deka kenyeret kaptunk, már ez magában is meglepetés volt, azonkívül mindennap meleg ételt és cukrot. Aki munkára ment, az még ezenfelül sok mindenhez hozzájutott.

– Honnan jönnek?

– Mi Foksányból [szovjet fogolytábor Romániában – a szerk.], a Fekete-tenger partjáról jövünk [Foksány valójában az egykori Moldva és Havasalföld határán fekszik, távol a tengertől – a szerk.]. A 45 éven felülieket és a betegeket engedték most haza.

– Mit tudnak a többi foglyokról?

– Hivatalosan nem tudunk semmit, a mendemondákra pedig nem adhatunk. Annyit mondhatunk, hogy nincs semmi ok a nyugtalanságra, mert kifogástalan, emberséges bánásmódban és ellátásban van része mindenkinek.

Elköszönünk. Valamennyien mosolygósak, napbarnítottak, és türelmesen várják a szegedi vonatot, hogy hazafelé vigye őket.