Az országszerte szaporodó népbíróságokat azért állították fel 1945-ben, hogy a háborús bűnösök ítélőszék elé kerüljenek. A Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány már az előző év őszén vállalta, hogy megkezdi a háborús bűnösök ügyeinek vizsgálatát, amit 1945-ben rendeletben is megerősített. E feladat vállalásának két esetét olvashatjuk a Tiszántúli Népszava március 28-i számában.

A debreceni népbíróság március 29-én a Déri Múzeum előadótermében két, háborús bűncselekménnyel vádolt gonosztevő ügyét fogja tárgyalni. Ez lesz a debreceni népbíróság első tárgyalása.

Reggel 9 órakor Szőllősi István 18 éves debreceni napszámos bűnügyét tárgyalják.

Szőllősi mint SS-legény Budapesten a nyilas uralom alatt 30 rendbeli gyilkosságot követett el. Az elvetemült gyilkos saját bevallása szerint többnyire gúzsba kötött, tehetetlen embereket lőtt agyon.

10 órakor Soltész István, 52 éves kereskedősegéd áll a népbíróság elé, aki a debreceni nyilasok szolgálatvezetője volt. Gumibotokkal szerelte fel a nyilas párttagokat, és szervezte a nyilasok katonai jellegű csoportjait.

A tárgyalásokat dr. Tomola Béla törvényszéki tanácselnök, a népbíróság elnöke vezeti, a vádat dr. Jávor István népügyész képviseli. A népbíróság a vádlottak védelmére hivatalból dr. Lévay Zoltánt jelölte ki.

Tiszántúli Népszava