Budapest ostroma mind hevesebbé válik, bár az az érzésem, hogy hozzám sohase[m] fog eljutni. A város többi részétől el vagyunk vágva; gyermekeimről, barátaimról semmi hír. Tegnap délután, hogy az ágyúzás fokozódott, megint levonultunk a pincébe. Alig vagyunk ott fél órát, jön a szobalány, és lelkendezve jelenti, hogy két nyilas – bőröves és géppisztolyos – durva hangon keresi az igazgató urat. Elvira hármunkat elrejtett a pince egyik szűk zugában, ahol lélegzetet sem tudtunk venni, nem is mertünk, ő maga pedig felrohant, hogy segítsen Józsinak a testvérekkel való tárgyalásban. Ria csaknem elájult a félelemtől, én meglehetősen nyugodtan vártam sorsom beteljesülését. Egy fél óra múlva visszatért Elvira, az incidens el volt intézve. „Ezúttal a kivégzés elmaradt.” A nemzettestvérek azt hallották, hogy ebből a házból terjesztik a következő hírt: a hatóság rádión felhívta a közönséget, hogy vonuljon le a pincékbe, mert a legközelebbi órákban a hidakat felrobbantják. A testvérek megkérdezték efelől a főkapitányságot: a hír nem igaz, s ők most nyomoznak a rémhír eredete után. Mert ezért halálbüntetés jár. Józsi és Elvira okos felvilágosításai megnyugtatták a testvéreket, kik aztán pisztolyukra ütve eltávoztak. „Mert, kérem, én nem vagyok szívbajos ember!” – mondotta az egyik.
Az éjszakát lent töltöttük a pincében. Valamivel nyugodtabban telt el, mint az előző éjszaka; inkább a repülők szakadatlan szárnysuhogását hallottuk, az ágyúzás távolabbi vidékekre vonult. Reggel az iskola egyik szolgája Zuglóba akart biciklizni családjához, de csak a Csengery utcáig jutott el, ott kartácseső állta el az útját. A holttestek tucatjával hevernek az utcákon; ezúttal nem a nyilasok által agyonlőtt zsidók hullái. Hullák és hullák, a német világuralom kövezete, jóravaló magyar emberek, kik okos és becsületes vezetés mellett okos és becsületes dolgokra lettek volna kaphatók. S most együtt hullnak a zsidókkal. A zsidók pusztulnak, mert állítólag útjába akartak állni Hitler világuralmi tervei megvalósításának. A nem zsidó magyarok pusztulnak, mert segíteni akarták Hitlert világuralmi tervei megvalósításában. Ugyanaz az őrület hajtotta mindüket ugyanabba a halálba.
Az orosz ultimátum állítólag ma déli tizenkét órakor lejár, s azután megkezdődik a végső roham. Hogy ez milyen lehet, milyen ágyúzást, bombázást jelenthet, nem tudom, mert én már az eddigit is „végső rohamnak” éreztem.
Egy régi képeslapot lapozgatok: az 1941. évi katolikus nagygyűlés felvételeit közli. Erről a nagygyűlésről nekem is van egy kedves emlékem. A Budai Vigadóból jöttek ki a nagygyűlés résztvevői; budakeszi svábok vonultak el mellettem ünnepi menetben; elöl fehérbe öltözött lányok díszes baldachin alatt vitték áhítatos arccal Szűz Mária képét. És énekeltek jó falusias, vontatott hangon. Azt énekelték, hogy „Wir ziehen nach Engelland”. Egyenesen a Budai Vigadó térről.
A Horánszky utca, ahol vagyunk, elejétől végig benzinnel telt hordókkal van megrakva. Egy találat, és röpülünk. A rádió rettenthetetlen: állandóan a Szálasi-indulót közvetíti. Lendülettel. Valaki egy régi francia hetilap tréfás címképét meséli el, mely akkor jelent meg, amikor Hitler – Chaplinnel egy időben – ötvenesztendős lett. Tudvalevő, hogy a hitleri bajuszviselet[et] – egy-egy szőrcsomó a két orrlyuk alatt – Chaplin kezdeményezte. A kép a két világhírességet egymás mellett ábrázolja. És Chaplin [a] bajuszcsomójára mutatva így szól: „S ha én meggondolom, hogy ezt én azért találtam ki, hogy a világot mulattassam!” (Nem volna érdektelen egy pszichológiai tanulmány arról, hogy milyen összefüggés van a bajuszviselet és a világháborúk között. Vilmos császár „Es ist erreicht” és Hitler szőrpamacsa.)
A nemzetvezető üzent Sopronból. Imígyen: „Testvérek! Magyarok! Ezeréves hazánkat a vörös áradat ostromolja. Ma minden erőnkre szükség van, hogy ezen áradattal szemben meg tudjunk állni. Felszólítok minden magyart, a közös cél érdekében teljesítse kötelességét, az eredmény nem marad el. Nemzetvezető.”
Egy másik felhívás is megjelent, ezt „Budapest harcparancsnoka” adta ki. „Aki repülőgépről ledobott tartályokat vagy azok tartalmát eltulajdonítja, halállal bűnhődik. A ledobott és megtalált tartályokat a legközelebbi német katonai alakulatnál vagy hivatalnál kell jelenteni.” A németek a levegőből készülnek alimentálni budapesti védőcsapataikat. A hatóságok száma, melyek a szerencsétlen pesti polgárt halállal sújtják, eggyel megint szaporodott. Irtják is kegyetlenül. De hát – olvassuk egy cikkben – „Krisztus lecsendesítette a tenger hullámait, úgy fogja egyszer lecsendesíteni azt a vérözönt, amely 1944. december második felében már szörnyű ököllel veri a Duna királynőjének, a mesébe illő, szép magyar fővárosnak kapuit.” Írni azt tudnak, csak a „kapu” kifejezés nem elég precíz.
A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom Karhatalmi Parancsnoka elrendeli: „Pékek! Azonnal valamennyien álljanak munkába! Liszt, tüzelőanyag hiányában jelentkezzenek a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom Karhatalmi Parancsnokánál.”
Ugyanez a Sok Nagybetűs Parancsnok rendeli, hogy a közszükségleti cikkek árusításával foglalkozó kereskedők tartsák nyitva üzletüket, mert különben elvesztik iparigazolványukat. „Készletek kiutalásáról nagykereskedők útján gondoskodás történt.” A gondoskodás úgy történt, hogy a Sok Nagybetűs Parancsnokság utasítja a nagykereskedőket, hogy jelentkezzenek [a] készletek átvétele végett.
„Tisztviselők, munkások! – szól a másik rendelet. – Mindenki haladéktalanul foglalja el munkahelyét! Ha valaki ezt elmulasztja, a személyes felelősségre vonás alól nem mentesül.” Ugyanilyen parancsot kaptak az újságárusok, lapkihordók, előfizetés-kézbesítők. Több parancs nincs. Arról nem adtak ki parancsot, hogy az élelmiszerek nyugatról visszatérjenek, hogy az elrabolt és fölrobbantott gépek – itt a fővárosban – működésbe jöjjenek, a szeméthegyek az utcákon és a szemétemberek mindenütt a városban spiritualizálódjanak, a hullák magukat temessék el.
Az írni tudás további példája, melyben egyúttal az apák könyörtelenül lelepleztetnek: „Beve[te]tték a Hungarista Légió önkéntes harcosait, küzdenek a Hunyadi-páncélosok, harcolnak az önként jelentkező ifjak, géppisztollyal, aknavetővel, sokszor a puszta öklükkel – úgy kell őket visszatartani az ellenségtől, visszatartani, hogy puszta életüket ne dobják oda esztelenül, mert ők vérükkel is győzni akarnak… Láttuk-e már ezeket a harcoló ifjú óriásokat? Láttuk-e már ezeknek a gyerekembereknek a tekintetét lángolni? Nem? Hát nézzünk egy kicsit szét, nézzünk egy kicsit körül, és akkor azt fogjuk látni, hogy ezek a gyermekek ott vannak, ahol a halált osztogatják, míg apáik sokszor, nagyon sokszor az árulások szennyes árjával úsznak.”
A debreceni kormány fegyverszüneti bizottsága Moszkvában tárgyal. A tárgyalás alapja azok a fegyverszüneti feltételek, melyeket Moszkva Angliával és az USA-val egyetértésben szeptember közepén Horthynak adott. Nem hiszem, hogy ezek a feltételek kemények, ellenben hiszem, hogy a tárgyalások folyamán még ezek is enyhülni fognak. Moszkva a Romániával és Finnországgal folytatott fegyverszüneti tárgyalásokban megértőnek és méltányosnak mutatkozott.