Vagy tíz nap óta Riával úgy élünk egymás mellett, mintha idegenek volnánk. Ria ezt az istenek közömbösségével viseli, talán észre sem veszi. Én is, a gyöngeségnek gyakran visszatérő perceit leszámítva, azt mondogatom magamnak: most nagyobb dolgokról van szó. Végül is ennek be kellett következnie. Tíz évig szépen éltünk együtt, s ebből a tízből ötig tökéletesen. És a tökéletes dolgok mulandó dolgok. Az első öt év tökéletes volt. Milyen furcsa volna, ha ma hallanám a lemezre vett vallomásomat, melyet Ria kérésére mondottam mikrofonba. Van abban valami sorsszerű, hogy a Gestapo egyéb lemezeinkkel ezt is fölpakolta. Általában, ahogy otthonunkat likvidálta. Meg kell keresnem Heinében a következő sorokat, mert nem tudom, hogy pontos-e idézetem: „Denn der kleinste Philister zu Stuckert am Neckar viel glücklicher ist er, als ich der Pelide, der tote Held, der Schattenfürst in der Unterwelt.” „Der Schattenfürst in der Unterwelt”: a közéleti pozíciónak nem a legelőnyösebb.

Eddig azon a véleményen voltam, hogy az orosz csapatok teljesen körülzárták Budapestet. Egyik lap azonban felvilágosít tévedésemről. Eszerint „német–magyar csapatok »elzárták« az ellenség elől a Budapestre vezető utat”. A Lipótmező, a Zugliget, a Sváb-hegy lejtője, a Farkasréti temető, a Lágymányos orosz kézen, innen látogatnak be a Széna térre, a Krisztinába, ahol a németek „elzárták a Budapestre vezető utat”.

Plakátokon hirdetik a következő rendeletet: Budapesten számos zsidó bujkál hamis papírokkal. Ezeknek amnesztiát hirdetnek, ha negyvennyolc órán belül jelentkeznek a zsidó nagytanácsnál, mely lakásukat a gettóban kijelöli. Fekvő betegeknek erre öt napot adnak. Vihetnek magukkal a rajtuk lévőn kívül egy öltő ruhát, fehérneműt, ágyneműt és értéktárgyaikat. Volt idő, mikor túlbecsülték a zsidók intelligenciáját, ma alábecsülik.