Vasárnap. Karácsony első napja. „Mennyből az angyal lejött hozzátok.”

„Karácsony a szeretet ünnepe.”

Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak. (Ady)

„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És íme az Úrnak angyala hozzájuk jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket, és nagy félelemmel megfélemlének. S mondá az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács, 2,8–11.)

Hogy is volt? Hiszem, erősen hiszem, hogy megfeszítették. A keresztre feszítés valóság. De vajon mindaz, amit születéséről olvasunk, több-é, mint a jóakaratú emberek vágyálma? Egy Clemenceau-anekdota jut eszembe – titkára, Martin írta meg emlékezéseiben. (Emlékezetből idézem.) Martin, aki látja, hogy Clemenceau egy új autóból száll ki: „Szép új kocsija van elnök úrnak.” Clemenceau: „Hát igen! Bevittem a régi kocsimat Citroënékhoz, hogy javítsák meg, mire Citroën mérnök odajön hozzám, s azt mondja: »Elnök úr, igen nagy megtiszteltetés volna a cégem számára, ha elnök úr, aki megmentette Franciaországot, elfogadna tőlünk egy új kocsit.« Elfogadtam. Ez a Citroën zsidó. Derék zsidó.” Martin: „Hát persze, nem minden zsidó ölte meg Krisztust.” Clemenceau: „Nem minden zsidó? Minden ember minden órában megöli Krisztust.”

Az este H.-ék szépen, melegen ünnepelték a szentestét. Megható volt látni, milyen örömet okoz nekik az ajándékozás. És megható volt látni, ahogy négyen, mikor egy szoba sarkában egyedül maradtak – mi, bujdosók valamivel odébb álltunk –, milyen könnyes szeretettel borultak egymásra, az örök jóság valami néma fogadalmával. És ezt az egymás iránti szeretetet sugározták egész este ránk, kiket a maguk életének kockáztatásával barátokul fogadtak.

És én e szép, szerető érzésnek közepette egyedül voltam. Nem tartoztam senkihez, és hozzám sem tartozott senki, láttam, hallottam mindazt, ami körülöttem történt, de érzéseimmel nem tudtam bekapcsolódni. És még azt sem mondhattam magamnak, hogy az erős a legerősebb, ha egyedül van. A gyöngeség, az elhagyottság, a rokontalanság, [a] baráttalanság egyedülléte volt.

Az oroszok Székesfehérvár, Bicske elfoglalását, Budapest teljes körülzárását jelentik. Talán csak még a bécsi országút van nyitva a visszavonuló németek és pribékjeik számára. Tudomásul vettem. A magyar rádió erről nem szólt, merthogy ő a szentestén csak emelkedett dolgokról beszél. Felhívta a nyilas testvéreket, hogy haladéktalanul vonuljanak be kétnapi élelemmel és valami meleg ruhával, s aztán arról beszélt, hogy Heródes hogyan mészároltatta le az összes zsidó gyerekeket, és hogy ez milyen helytelen volt tőle. Persze a használati utasításban Heródes az oroszokat jelentette, és a lemészárlásra szánt újszülöttek Szálasi és bandája. Náci-Németország pedig Egyiptom, ahová a náci pribékek menekülnek.

Az ágyúk pedig szakadatlanul szólnak, hol távolodón morajlanak, hol közeledőn dörögnek, egy-egy golyó az éjjel az iskola közvetlen közelében vágódott be. Az éjszakát a város lakosságának egy része a pincékben töltötte. Az orosz élek már Budakeszin vannak, és onnan lövik a Sváb-hegyet és a Pasarétet.

Debrecenben ideiglenes magyar nemzetgyűlés ült egybe, és ideiglenes magyar kormány alakult. Talán helyesebb lett volna Budapest megszállását bevárni, de így sem baj, sőt, ha [a] fő cél egy magyar hadsereg felállítása, mely segítené az oroszokat a németek kikergetésében, akkor megvan e sietségnek a kellő magyarázata. Meg aztán el kell ismernem, hogy kényelmesebb Debrecenben alakítani nemzetgyűlést és kormányt, mint megvárni, hogy Budapesten új ambíciók tömegesen jelentkezzenek.

Szóval a dolog rendben van. Van ideiglenes kormányunk és ideiglenes nemzetgyűlésünk, melyek bizonnyal menteni igyekeznek majd, ami menthető. Én ugyan másképp képzeltem el a dolgot. Én úgy gondoltam, hogy egy megszállott országban a lakosságnak nincs módja arra, hogy akaratát szabadon nyilváníthassa, még akkor sem, ha a megszálló nyugatibb szellemű, ha az algíri példát követjük, és egy tanácskozó testületet állítunk össze a különböző pártok olyan férfiaiból, kiket az utolsó tíz esztendő országrontó politikájáért semmi felelősség nem terhel, sőt, lehetőleg olyan közéleti emberekből, kik e tíz esztendő alatt szóval, írással erről bizonyságot is tettek. Hát persze e tanácskozó testület összeállításának előfeltétele egy magát jogforrásként geráló szervezőbizottság önkéntes megalakulása, mely megvitatta volna, hogy kiket milyen jogcímen hívjon meg a tanácskozó testületbe. A minisztérium összeállítása és a tanácskozó testülettel való elfogadtatása is a szervezőbizottság feladata lett volna. Hát nem ez történt, de mondom: így is jó!

Ami a kormány összetételét illeti, ehhez is van némi megjegyeznivalóm. Két-három ember kivételével nem ismerem a kormány tagjait; bizonyosra veszem, hogy jó szándékú, komoly emberek, akik átérzik a vállalt feladat nagyságát és felelősségük súlyát. Hogy a szakminiszterek szakemberek-e, az e pillanatban nem is fontos – a fontos, hogy felelős emberek legyenek. A fontos, hogy olyan emberek legyenek, kiket nem érintett az elmúlt hét esztendő mérgezett atmoszférája, kik e sovány hét esztendő alatt nem inogtak meg, kik ennek levegőjéből tiszta szívvel és tiszta aggyal mentették át magukat a jövőre. Hogy a debreceni kormány tagjai – s a nemzetgyűlés tagjai is – állítják-e azt a priorálást vagy sem, nem tudom, de szívesen hiszem, azonban a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és a közellátási miniszter személye tekintetében erős kétségeim vannak. Lehetetlennek tartom, hogy katonák, kik magas állásokban végigcsinálták Horthy desastrózus politikáját, engedték, hogy a hadseregben az a szellem váljon uralkodóvá, mely a tisztikar egy részének szellemét megmételyezte, őket a napi politika fertőjébe rántotta, a zsidóirtás náci gazságát legfelsőbb dogmává avatta, a felkészületlen magyar hadsereget a nácik szolgálatában az oroszok ellen indította – mondom, lehetetlennek tartom, hogy most ezek a férfiak, csak azért, mert október 15-én engedelmeskedtek Horthy hadparancsának, és a maguk sorsát az övéhez kötötték, most egy demokratikus Magyarország sorsának intézését vállalják. Nem, ezeknek az uraknak előbb le kell vizsgázniok a demokráciából, és az erre való felkészülést nem kezdhetik miniszteri állásokban. Ha kitűnő katonák, és elhiszem, hogy azok, akkor vállalják az új magyar hadsereg megszervezését és a nácik ellen való fölvonultatását, de az ország kormányzásától tartsák távol magukat. (Kivéve persze, ha az orosz hadvezetőség szánta számukra a szerepet.)

Az oroszok átvágták a Budapest–Bécs országutat. Budapest bekerítése teljes. Állítólag csak két német divízió van Budapesten. Hogy ezek megpróbálják-e védeni a várost az oroszok ellen, akik a legkülönbözőbb irányokból törnek a város belseje felé, vagy pedig áttörni készülnek az orosz vonalakon Bécs felé vagy Szlovákia felé, azt nem tudni – katasztrofális volna, ha az előbbire szánnák el magukat. A város elfoglalását ugyan nem tudnák megakadályozni, de azt elérnék, hogy a város az utcai harcokban teljesen elpusztulna. De hát elvégre Aachent, a régi német koronázóvárost is az ebek harmincadjára juttatták a nácik, miért kímélnék a magyar fővárost? „Az ilyen szentimentális megfontolásokon már túl vagyunk” – mondotta a semleges újságíróknak a német hadügyminisztérium sajtófőnöke.

Villamosok nem járnak, a színházakban lemondták az előadásokat, a hidakon korlátozzák a forgalmat. A nyilasok aligha tudtak eleget tenni a bevonulási parancsnak. Az élelmezési helyzetről, nem az általánosról, hanem a H. házbeliről néhány adat, éspedig kedvező adat. Mert kétheti babfőzelék és pirított gríz után a bőség napjai következtek el. Egy rokon nő Nyugat-Magyarországról fél disznót és egy ünnepi malacot hozott, azonkívül némi vajat és tejet. A németek elől szedte el. Máshonnan is állt hús a házhoz; Ria is szerzett borjúhúst, néhány kiló cukor is érkezett. Edi is küldött tüdőt, tejet, kalácsot… Mindez néhány liter borral megtetézve – meg az a hír, hogy az oroszok Bián vannak – nagyban hozzájárul a hangulat felfokozásához. A fél disznóért és malacért Elvira kétezer-nyolcszáz pengőt fizetett.

A budapesti rádió nem működik; nem tudom, lesz-e valaha is alkalmam a Szálasi-induló meghallgatására. Semmi esetre sem fogom elmulasztani Küzdelmeim című könyvének beszerzését. Szálasi után Veesenmayer is elment, s ezzel megingott az országépítés legszilárdabb alapja. A második szilárd alapról – a gyilkosságokról és rablásokról – azonban még ma is jöttek hírek.