A kitörő németek 1945. február 12-én (?) este gyülekeztek a Batthyány és a Csalogány utcában [Budapest, II. kerület – a szerk.], majd a Mária térre vonultak, és este 8.30 órakor indultak el. Az egyik irány Zugliget és a Budai-hegység erdős része, Tinnye felé, a másik [pedig] Solymár–Csobánka–Pilisszentkereszt. Ez utóbbinak egy része az Ürge-malmot érintette.

[Tolnayék] az Ürge-malomban laktak. Február 12-én rendben lefeküdtek este, különösebb nem volt. Február 13-án reggel hajnalban, fél négy felé erős kopogtatásra ébredtek. Német és magyar katonák egy csoportja, kb. 350 fő egy német tábornok (neve ismeretlen) vezetésével, Veresváry [László al]ezredes és egy magyar orvos alezredes volt ott, valamint egy kb. 18–20 éves fiatal lány civilben. Olvadó hó volt, az idő melegedett.

Veresváry a következőt mondja: kitörnek Budáról, és a német vonalak felé igyekeznek, nagyon fáradtak, és meg akarnak pihenni, már két napja jönnek.

Bebedovics [Mátyás válaszában azt mondja, hogy] itt az egész környéken oroszok vannak, erős megszállás van, kéri, menjenek tovább, nehogy tűzharc miatt valamennyien elpusztuljanak.”

Veresváry: „Ne aggódjanak, ha oroszok jelennek meg, majd foglyul ejtjük őket!”

Így a csoport maradt, kb. aznap délig voltak itt, és pihentek.

Nem messze a malomtól egy bunker volt, melyben 2 német katona tartózkodott. Éppen a malom felé indultak el, amikor 5 szovjet katona nyugodt léptekkel mint őrjárat jött a malom felé [a] másik irányból. Ekkor az egyik német a járőrre lőtt, az egyik a szovjet [a] találattól elesett. A többi azonnal lehasalt, és hamarosan értesítették társaikat. [Hingyi László: hogyan? Inkább a többi hallotta a lövést.] A lövöldözéstől félve előzőleg már az ablakokat szárazbabbal telt zsákokkal eltorlaszolták, közben orosz erősítés érkezett, és a malmot körülfogták. A németek közül, látva a kilátástalan helyzetet, többen mérget vettek be [Hingyi László: tisztek vagy orvosok?], a többiek szívósan védekeztek. A ház lakói öten a kamrába húzódtak meg a lövöldözés elől. Tűzharc közben több magyar katona igyekezett kitörni a malomból, és minden irányban próbáltak menekülni. Egy fiatal hadnagy visszafelé, a Rozália téglagyár felé futott, de rövidesen lövés érte. Veresváry, látva a reménytelen helyzetet, azt mondta a háziaknak: „Ennek így kellett történnie!”. Végül a fiatal nőt is halálos lövés érte, és csak a ház lakói maradtak életben.

A tűzharc után a malom környékén 19 magyar és német katona holtteste feküdt, és 2 oroszé. A többi távolabb volt, ahogy a futás közben érte őket a golyó.

A malom lakói először a patak medrébe hordták össze a holttesteket, ahol egyébként is volt több, majd később elföldelték őket. Külön a 2 szovjet katonát. Az elesettek iratait begyűjtötték, és a solymári tanácsházán leadták ezeket. Néhány év múlva exhumálták, és a solymári temetőbe temették el őket. A 2 szovjet a jelenlegi szovjet emlékmű közelében, a magyar és német csoport néhány lépéssel távolabb. A magyaroknál emlékmű [áll] „Magyar hősök emlékére” felirattal, a németek egy csoportban [nyugodnak].

Balás Ottó 1945. február 24-én szovjet pontonhídon jött át Újpestről, ahol laktak, Óbudára, majd onnan a patak mentén mentek. Az ürömi [vasút]állomáshoz közel egy női holttestet láttak a patakban, melyet a patak megáradt vize hozott le ide. Úgy azonosították, hogy ez volt az a fiatal szőke nő, aki az Ürge-malomnál esett el.

A megbúvó németek még napok múlva is reménykedtek a kitörés sikerében. Élelmiszer- és lőszerejtőernyős dobótartályok estek le a Fehér-hegytől északra és Solymár községre, sőt a Nagy-Kevély [a Pilis-hegység 534 méter magas hegye – a szerk.] alá is, főleg sárgásfehér ejtőernyők voltak, nem pirosak [a piros színűekben általában lőszer érkezett – a szerk.].

Február 17-én a németek nagy erővel Pilisszentlélek és Piliscsév irányába megindítottak egy ellencsapást, hogy a kitörőket kijutásukban segíts[ék].

Február 25-ig tartott a fenti német támadás. Majd ezt követően a kitörő német és magyar csoportokat ekkor számolták fel az oroszok.

[Hingyi László: vigyázz, a fenti két bekezdés nem helyes, kintről nem indult támadás a megsegítésükre, hanem a kitörők akcióiról van szó, akik Piliscsév mellett Kesztölcig jutottak. Ott indítottak támadást, de nem sikerült. Lásd a 98-as német HC jelentéseit az előttük lévő frontszakaszról, Kesztölc név említésével. A kitörők [alakulatait] valóban február 25-ig lényegében felszámolták, egy-két megbúvó személy még március–áprilisban is létezett az erdőkben vagy a házak közelében, ahol pajtákban bújtak el.]

A fentieket 1962-ben készítette Balás Ottó, és szemlét is tett az Ürge-malomnál, melyet most Csízi-malomnak hívnak. Az ott lakó Bebedovics még megmutatta a lövedékek nyomait a házon és a malmon.

Előzetesben szerepel, hogy a solymári sváb lányok vöröskeresztes ápolónőnek mentek el a Budán harcoló német csapatokhoz, és zsebkendőkbe csomagolt cédulákon üzentek haza. Ilyen zsebkendős cédulákat találtak a Szilágyi Erzsébet fasorban és még távolabb, a fasor külső részén is. Hozzátartozóik ezeket megkapták. Egy pár ilyen üzenetben szerepelt, hogy ki fognak törni.

Forrás:

Hingyi László: Budapest ostroma 1944–1945. Források Budapest ostromának történetéből. II. kötet. Budapest, Etalon Kiadó, 2019. 598–600.