1944-ben Sipeki-Balás Lajos néven, mint magyar királyi főhadnagy lakott az I. kerület Ostrom utca 8/B-ben. Ez időben azonban katona volt. 1944 nyarán a Székely Határőrezred tisztjeként a Kárpátokban volt, majd fokozatos visszavonulás során Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Eger, Hatvan érintésével végül is december 4-én érkezett Budapestre.

Az I. egyetemi rohamzászlóaljat már az egyetemek nyugatra történt kitelepítésekor felállították azzal a céllal, hogy az egyetemisták ne kerüljenek kiszállításra és ugyanakkor ne kerüljenek be a honvédség egyéb alakulatai közé, hanem összegyűjtve egy alakulatban maradjanak. A felállítás október 15. előtt kezdődött.

Ez kb. október végén lehetett, a zászlóalj parancsnoka Elischer hadnagy volt. A nyilasok részéről Zsakó [István] nevű ifjúsági vezető is parancsnokolt nekik, ő kb. 22 éves volt akkor.

1944. november elején Eischer és Zsakó eredményeként egy csoportjuk Soroksárnál bevetésre került két alkalommal is, mindkét esetben Budapestről teherautó-szállítással kerültek ki az arcvonalba, ahol lényegesebb akcióban nem vettek részt csak az állásokat szállták meg. Ennek ellenére 2-3 haláleset és több sebesülés volt köztük orosz tüzérségi belövés miatt.

December 5-én részt vett egy megbeszélésen, melyen Elischer átadta neki a parancsnokságot. Ekkor Kovarcz Emil a nyilaskeresztesek követelésével állt elő, hogy az alakulatot egy német páncéloscsoport gyalogsági támogatásaként másnap be kell verni Vecsés környékén, ugyanezt sürgette Zsakó ifjúsági vezető is. Ő ezt ellenezte mivel kiderült, hogy az egyetemisták nincsenek kiképezve még puska kezelésére sem.

A [I. magyar] hadtestparancsnoksághoz fordulva javasolta, hogy a zászlóalj maradjon meg hadtestközvetlenként tartalékba. Végül is abban maradtak, hogy teljes számbavétel és összeírás után felszerelik őket.

December 5-én átvette a parancsnokságot Elischertől a következő felállásban;

Zászlóaljparancsnok Sipeki-Balás Lajos százados.

1. század parancsnoka Ágoston [István] egy tényleges hadnagy, (karácsonykor, december 24-én a Dunántúlra menekült.)
2. század parancsnoka Szamódy Olaf [tartalékos] repülő hadnagy
3. század parancsnoka Egerszegi [Sándor] zászlós.

Kb. 600 fő részére adtak ki papírt, hogy a zászlóalj katonái, ezek között zömmel egyetemisták voltak, de néhány középiskolás és egyéb fiatal is, azért hogy a honvédség és a nyilasok ne zaklassák őket, ennek ellenére kb. 200 fő volt csak aktív, a többi otthonában tartózkodott, az ő engedélyével.

December 10-én Kovarcz és Zsakó önhatalmú intézkedésére kb. 200 főt összehívtak és teherautókkal kivitték őket a szentendrei laktanyába azzal, hogy ott egy iskolán vesznek részt és belőlük kerülnek majd ki a nyilas Nemzetszolgálati Alakulatok tisztjei. Erre ő utánuk ment és ott egy vezérkari őrnagyot talált, aki ezt az iskolát vezette, végül is sikerült visszahozni őket.

December 12–13-án végre a [I. magyar] hadtestparancsnokság kadtestközvetlen alakulattá nyilvánította őket. Ez azért is volt fontos, mert különböző nyilas tisztek többször át akarták venni a parancsnokságot felettük, így azonban ez nem sikerült.

December 16-án megkezdték a zászlóalj új felszereléssel történő ellátását, így magyar katonai egyenruha, utásznadrág és –csizma, és ellenzős hegyivadász sapka, köpeny, ujjatlan fehér lepedő álcázás céljából. Különféle fegyverek. Ezt december 22-ére befejezték. Így egy kb. 50 fős csoport kivételével mindenkit hazaengedtek azzal, hogy legyenek készenlétben.

December 22-én a hadtestparancsnokság közölte vele, hogy a zászlóaljnak még ma el kell indulnia Érsekújvárra azzal, hogy ott kap katonai kiképzést. Kérésére azonban hozzájárultak ahhoz, hogy a zászlóalj azonnal, még ma induljon Érsekújvárra. Ez azonban nem volt lehetséges, mivel mindenki otthon tartózkodott.

Aznap este pár orosz tank megközelítette az új Szent János Kórházat a Hűvösvölgy felől, és ekkor Elischer önhatalmúlag riadóztatta a zászlóalj tagjait és a Baár-Madas Lánygimnáziumban, egy harccsoportot állított fel és egy megerősített járőr élén a Hermann Ottó úton, előrement, majd: December 25-én délelőtt az új Szent János Kórház környékét járőrözték, amikor oroszok rájuk lőttek, és Elischer ott megsebesült. Elischer ezek után kórházba került, majd kivitték Budapestről. [Hingyi László: Nem vitték ki!]

Fenti akciókat Elischer az ő tudta nélkül hajtotta végre, és ezek után jött a hivatalos parancs az [I. magyar] hadtesttől, melyet Korponay Miklós vezérkari százados dolgozott ki és közölt vele, mely szerint a németek Esztergomból páncélosokkal törnek majd Budapest felé és ehhez tőlük kértek gyalogságot így az egyetemista zászlóalj menjen, ki a még nyitva lévő pilisi hegyi úton és gyalogságként csatlakozzon a német páncélosokhoz. [Hingyi László: A VKF II. Def. tájékoztatása szerint még ki lehet jutni.]

Erre azt válaszolta, hogy a zászlóalj kisebb része már a Rózsadomb oldalában és a Hármashatár-hegyen német csapatok közé keveredve önkényesen harcol az előretörő orosz csapatokkal, nagyobb része pedig még nem jelent meg a kiadott körletekben, így nem tudtak indulni. Emiatt végül is az elvonulás elmaradt. Később tudta csak meg, hogy a Dorognál felsorakozott német páncélosok végül is üzemanyaghiány miatt nem indították meg a támadást és onnan is visszavonultak.

Január 1-jén délután 3 órakor a Vérhalom utca 1. számú házban lévő zászlóaljparancsnokságán (Szemlőhegy utca sarok) Egerszegi zászlós a 3. század parancsnoka, akinek parancsnoksága az Alsó Törökvész út kanyarjában volt az Eszter utca folytatásában, rohanva kereste fel, hogy itt vannak a VKF II-től és agyon akarják lövetni őket. Erre megjelent Mikó Zoltán a VKF II Def. osztályának bent maradt megbízott vezetője és Bondor főhadnagy, mindketten összes kitüntetéseiket magukon viselték, Bodoron még egy I. osztályú német vaskereszt is volt, majd áthívták a másik szobába és hatszemközt beszéltek. Mikó közölte, hogy felderítői rendszeresen szivárognak át az orosz vonalon és ezért jól tájékozottak, javasolja, hogy még aznap este 8 órakor álljon át a zászlóalj az oroszokhoz, mivel a hadtest akkor áll át. [Hingyi László: A VKF II. Def. osztálya akkor a Rózsadombon, az argentin követség épületében működött.] Erre azt válaszolta, hogy ő nem tud semmiről és délután létszámjelentés és parancs felvétel miatt úgyis megy a hadtesthez és biztos megtud valamit. Mikóék erre elmentek, ő azonban provokációnak vélte a dolgot.

Ez idő tájt már a Látó-hegy felől orosz hangszórók állandóan üvöltötték, hogy „Sipeki-Balás és alakulata álljon át!”, így nem tudott teljesen eligazodni Mikó küldetésén. Azért sem, mert nem négyszemközt tárgyalt vele, mert vele volt Bondor főhadnagy, akit ő nem is ismert. Délután 4 órakor segédtisztjével gyalog menetben megjelent a szokásos napi eligazításon a [I. magyar] hadtestparancsnokságon, mely akkor már az Alagútban, a várbarlangban volt. (Budáról menet jobb oldalon, középtájon volt egy nyílás az Alagútban. Úgy látja, hogy az most is megvan, itt kellett felfelé menni lépcsőkön és több helyiség volt ott, ez a hadtestparancsnokság épülete alatt volt.)

Itt átadta a létszámjelentést, parancsot nem kapott, így az általa korábban kidolgozott feladatuk – a zászlóalj biztosít és összeköttetést tart maradt. Ekkor egy csendőr százados lépett hozzá és megkérdezte, hogy Mikó járt-e nála és hogy felszólította-e őt, hogy álljon át és, hogy ezt kiadta-e a csapatoknak. Erre elmondta, hogy Mikó járt nála, ezt valóban mondta, de az ügyről senkivel sem beszélt. Erre letartóztatták azzal hogy miért nem jelentette a történteket és hogy megfigyelik: a zászlóalj vajon átáll-e este vagy sem? Amennyiben igen, akkor minden bebizonyosodik és ezért hadbíróság elé állítják és kivégzik.

Ezek után a hadtestparancsnokság egy magyar páncélos-csoportot küldött mögéjük a Marczibányi térre, hogy az átállást akadályozzák meg. [Hingyi László: Érdekes, hogy később ez a csoport a Görgey ellenállási csoportként tüntette fel magát, ami nyilvánvalóan nem igaz.] Ezek két napig voltak a téren.

Őt hajnali egy óráig tartották vissza, majd miután kiderült, hogy átállás nem történt, szabadon engedték.

Január 2-án hajnalban egy csendőrszakasz szállt ki a zászlóalj-parancsnokságra és a [Nemzeti] Számonkérés Szervezete részéről vizsgálatot indított a helyszínen ennek során Bondor főhadnagyot letartóztatták. Mikó azonban január 2-jén a török követségre menekült még idejében a VKF II. Def. osztályról.

Január 6–7. [Hingyi László: vagy 17.?] felé egy magyar őrnagy kereste fel azzal, hogy átveszi a parancsnokságot a zászlóalj felett. Az őrnagy elmondta, hogy parancsnoksága a fogaskerekű végállomása és a Honvéd Térképészeti Intézet között a hegyoldalban van egy iskolában [Hingyi László: talán a Lövőház utcai elemi iskoláról van szó], és hogy alakulatát kellene megerősíteni és az Istenhegyet oldalba támadni a Városmajor felől. A parancsnokságot nem adta át neki.

A közelben harcoló SS-alakulat parancsnoka Flügel SS-Obersturmführer (főhadnagy) többször felkereste őt és abban egyeztek meg, hogy az egyetemisták csak a biztosításban és összeköttetés tartásában vesznek részt, mivel kiképzetlenek. A felderítést és a betörések visszaszorítását a németek végzik. Az Obersturmführer parancsnoksága valahol előttük a Ferenc-hegy oldalában volt, de ő nem járt ott. Flügel kb. 40 éves, öreg SA-s volt. [Hingyi László: SS-lovashadosztály 15. SS-lovasezred 4. SS-lovasszázad-parancsnok.]

Január 10. felé az oroszok felderítő harckocsikat küldtek előre, ezeket általában a németek páncélököllel lőtték ki. Csak ezután indítottak támadást igen nagy erőben gyalogsággal. Már előzőleg is volt ilyen.

Január 16. felé egy wehrmachtos ezredes kereste fel és meghívta parancsnokságára, így együtt mentek a Szemlőhegy utcán, majd a Szemlőhegyi kilátó mögötti meredek utcába a Csejtei utcán felfelé, kb. 150 méterre balra egy kis villába. Ez az ezredes egy német rohamlöveg egység parancsnoka volt, és azt mondta, hogy átveszi felettük a parancsnokságot, mivel az ő harcterületén helyezkednek el, és egy rohamlöveg akcióhoz kellett volna kísérő gyalogságot adni. Ő ezt megtagadta, és arra hivatkozott, hogy csak a magyar hadtesttől fogadhat el utasításokat.

Január 16. felé a zászlóalj-parancsnokságot négy házzal lejjebb, a Szemlőhegy utca egyik házába helyezték át, mivel ez védettebb helyen volt. Itt kb. négy napig voltak.

Január 20-án az Áldás utcai iskolába (Szemlőhegy utca sarok) helyezték a zászlóalj-parancsnokságot. Itt titokban 500 liter benzint is tároltak és egy személyautó állt rendelkezésre sebesültszállításra. A zászlóaljat végleg kivonták a vonalból.

Január 24-ig bezárólag az oroszok ismételten felderítő harckocsi bevetésével próbálkoztak, de ezt a németek páncélöklökkel kilőtték. Jól emlékszik ifj. Czeyda-Pommersheim Ferencre, aki kis, kerek arcú fiatalember volt és szülei gépkocsijával sebesültszállítással foglalkozott. A Karácsonyi fiúk közül az egyik a Ferenc-hegy és Vérhalom tér között volt egy megfigyelő lyukban és onnan egy orosz mesterlövész lőtte ki. A másik életben maradt.

Egyébként a zászlóaljnak nem volt nehézfegyvere, az első vonalban! Önként jelentkezés alapján csak megfigyelők voltak vagy épületekben vagy megfigyelőgödrökben és az oroszok mozgását kellett jelezniük. Századosként csak egy tehergépkocsi állt rendelkezésre, valamint egy civil gépkocsi, rendszerint valamelyik egyetemista apjának a gépkocsija, sebesültszállításra. Az 1. század parancsnoka súlyosan vétett a fegyelem ellen, mivel egyetlenegy tehergépkocsijukat menyasszonyához küldte karácsonykor, és az nem tudott onnan visszatérni. Így az elveszett, emiatt nem merte őt a továbbiakban felkeresni, csak küldöncökön át tartotta a kapcsolatot vele.

A legnagyobb probléma az élelmezés volt, mivel a zászlóaljnak nem volt ellátó és utánpótló részlege.

A harcokban összesen csak kb. 200 fő vett részt, kb. 2 század, a többi otthon maradt, illetőleg eltávozásukat állandóan igazolták. Végül is céljukat elérték, azaz megmentették az egyetemi ifjúságot a jövőnek anélkül, hogy azok harcszerű bevetésben vettek volna részt és ugyanakkor veszteségeik igen kicsinyek voltak és az is csak főleg az oroszok tüzérségi és aknavető belövéseknek volt tudható be.

Január 25-én egy sebesült elszállítása miatt az iskola udvarában lévő gépkocsit éppen feltankolták, amikor tüzérségi belövés érte őket. A folyosón lévő benzin meggyulladt, és ömlött le az alagsorba, így az egész alagsor lángban állott. Végül is nagy nehezen egy vészkijárati ablakok kinyitottak, ott egy társát maga előtt kisegített, de onnan oxigén áramlott be és így az égés még hevesebb lett, végül nagy nehezen ugyanott kimászott, de kezei ronccsá égtek, ekkor lekísérték a Margit körúton lévő egyik elsősegélyhelyre, ahol nem fogadták be, mert tele volt szülő nőkkel. Onnan a Marczibányi téri Ferenc József Intézetbe ment, ahol az I. magyar hadtest tábori kórháza volt. Itt szerencsére egy orvos ismerte őt, és a szomszédos kolostorból egy apácát osztottak be mellé gondviselőnek.

Itt is az alagsorban fapalánkokkal elválasztott bokszokban szalmazsákokon feküdtek. Sokat szenvedett, többször önkívületi állapotban volt. Február 1-jén csak homályosan emlékszik, hogy oroszok jöttek le az alagsorba, és németeket kerestek. Találtak is két német sebesültet, ezeket azonnal az udvarra vitték. Ugyanígy találtak két sebesült orosz hadifoglyot is, akiket lábuknál fogva húztak ki az udvarra, közben nagyokat rúgtak beléjük, végül is az udvarra cipelteket ott agyonlőtték.

Február 4-én az oroszok civileket hoztak a kórházhoz és a szalmazsákokat két farúddal átszúrva vitték őket az utakon és a civilek beszaladtak a környező házakba, mivel a védekező németek tüzérséggel lőtték a Fillér utca és a Szilágyi Erzsébet fasor vonalát, sőt még a Lipótmezőt is. Itt fertőtlenítették őket.

A Lipótezőn kb. két hétig volt, itt is talált ismerőst az orvosok között, akik mindent elkövettek, hogy állapota javuljon. Itt a kórház szovjet parancsnoka külön ügyelt rá, miután megtudták, hogy ő ki, ugyanígy a GPU is felkereste és külön ételadagot rendeltek részére.

Március 2. felé átvitték őket a Váli utcai iskolába a Móricz Zsigmond körtér mellé. Itt kb. 2000 német és 1000 magyar sebesült feküdt csak úgy a tantermek padlóján. Itt dr. Ádám István volt a vezető orvos és további két magyar orvos volt. Itt két naponként kaptak csak kezelést, de dr. Ádám itt is segített neki.

Március 23-a felé végre a Királyhágó utcai tisztikórházba került, ahol már a GPU lázasan kereste, de simán igazolták, mivel semmiféle atrocitásban nem vett részt. Itt édesanyja is felkereste Balatonalmádiból. Kezei sohasem jöttek rendbe, ujjai csonkosan elégtek, de felépülése után elengedték. Röviddel ezután azonban a rendőrség letartóztatta és mint kiderült Mikó feljelentése alapján. Mikó kiszabadult a török követségről és a szovjeteknek dolgozott a hadifogolytáborokban, ott igyekezett az elfogott egyetemistáktól adatokat gyűjteni ellene, de ez nem sikerült, végül is azzal jelentette fel, hogy ő (Sipeki-Balás) akadályozta meg az átállást a Rózsadombon. Ebből egy nagy ügy kerekedett és négyszer állt a népbíróság előtt, halálra ítélték, majd végül is felmentették de így is hét évet volt börtönben. Mikót egyébként Szombathelyen letartóztatták és homályos ügyei miatt végül is átadták a szovjeteknek és ott is halt meg a Szovjetunióban hadifogolyként.

Az egyetemi rohamzászlóalj további dolgairól csak elmondásokból tud néhányat:

Január 30-ával az I. század parancsnoksága a Kapás utca 4–5.-be költözött.

Január 30-án a többi részt a Várba vonták össze a Pénzügyminisztérium épületébe, és itt készítették fel a kitörésre.

Február 11-én este egy csoportjuk kitört, és ki is jutott. Ebből az egyik személy úgy nyilatkozott a nyugat-magyarországi, még működő újságoknak, hogy ő, a rózsadombi harcok hőse az illető kezében halt meg egy súlyos sebesülés után. Így anyja is azt hitte, hogy meghalt, és végül is nagy örömmel találkoztak a Királyhágó utcai tiszti kórházban.

[Hingyi László: Az egyetemi rohamzászlóaljról jelentek meg kisebb adatok, ha nem is igazak a - Görgey ellenálló csoport harcai, - Cseres Tibor: Árulók című könyvében, - Elischer Gyula: Az egyetemi rohamzászlóalj harcai című könyvben, mely Svédországban jelent meg – nem olvasta el.]

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 217–224.