1944-ben itt, a Hűvösvölgyi út 334. alatt csak egy kis nyaralóház volt a mostaninak a bal oldali része, ők egyébként a Hűvösvölgyi út 332.-ben laktak, ahol a Malomcsárda volt, melyet ők béreltek és vezettek.
Itt mellettük, a kis patakon túl volt a régi malom, mely akkor már nem működött, de helyette volt itt egy kis kerámiaégető.
1944 őszén az öreg Balázsék nyugatra menekültek és ideiglenesen átadták nekik a máriaremetei templomnál lévő Balázs vendéglő nevű vendéglőjüket. December 24-én délután még magyar katonák karácsonyi ünnepet tartottak a máriaremetei Balázs vendéglőben és eközben híre jött, hogy itt vannak az oroszok, erre ezek nagy futással Ófalu (Hidegkút) felé menekültek a fő útra, onnan valószínűleg a vitorlázórepülő-tér felé az erdőkbe.
Ő nem tud róla, hogy elfogták volna őket.
Hozzájuk december 24-én késő délután a sötétedéskor lovas oroszok jöttek a malomcsárdához, éppen akkor állították ők fel a karácsonyfát (két lányuk volt) és ezután a felső épületbe, a csárda alatti pincébe mentek.
Előzőleg többen azt látták, hogy az Erdőalja (talán Malomcsárda utca most) úton lévő Pichler-nyaralóból, ahova 1944 nyarán Pichler és családja kijött Budapestről és valakit rejtegetett, állandóan piros fényjelzéseket adnak le (kis régi földszintes ház), ez az oroszok bejövetelével megszűnt és kiderült, hogy egy szerb származású kommunistát rejtegetett ott Pilcher.
Még 1944 őszén az [pestszent]erzsébeti bombázások miatt idemenekült Seiler Ferenc hentes, aki eredetileg bátaszéki volt. Felesége a meneküléskor bombatámadás következtében meghalt, fia katona volt, Seiler Ferenc, mint férjének barátja itt húzta meg magát.
Egyébként sok [pestszent]erzsébeti fiatal tartózkodott itt, akiket a bombázások miatt itt helyeztek biztonságba.
Kb. egy héttel december 24. után [Pest]Hidegkúton összeszedték a férfiakat, az ottani Soós vendéglőben, azzal, hogy megbeszélik a falu problémáját, de az oroszok körülfogták őket és 4-es sorokba állítva elhajtották őket Páty felé hadimunkára, majd onnan a fogságba és csak nagyon kevesek jöttek vissza a nagy hideg miatt (legtöbbjük kiskabátban, félcipőben volt) megfáztak és meghaltak.
Egy kisebb orosz csoport tartózkodott náluk, de ezek is sokszor elmentek és csak esetenként jöttek vissza, az étterem részére tenyésztett csirkéket és disznókat elvitték, máskor egy egész marhát hoztak, hogy férje – aki hentes volt – vágja le és aprítsa fel nekik. Előttük az úton azonban nagy teherautó-forgalom volt, a város felé lőszert, élelmiszert szállítottak, visszafelé majdnem üresen jöttek. Hozzájuk, mivel kiestek a falul, csak ritkán nézték be, azok is főleg szekeres oroszok voltak.
A kitöréskor nem észleltek semmit, nem volt az orosz mozgás nagyobb, mint korábban, azonban egyik éjjel, talán február 12–13, éjjelén nagy lövöldözés volt a környéken és közvetlen közelükben, nagy rohangálás és lövöldözés volt hallható még a pincéjükben is.
A Malomcsárda alatt lévő alsó háznál a patak, (Paprikás patak) túloldalán a kissé lejtős helyen volt elesve hét-nyolc német katona. Egyiken sárga csizma volt, ezek a kálvária felől jöttek, és itt akarták a Malomcsárdánál keresztezni az utat a Remete-hegy felé. (Ezeket pár nap múlva civilekkel áthozták a volt öregmalom melletti kerámiakútba, mely a patak túloldalán volt és bele dobatták őket az oroszok).
Hasonló volt a helyzet itt a Hidegkúti út 334.-ben lévő házuknál, a patak túloldalán, ahol az erdőbeszögelés van és most sárga virágos rét található. Itt volt szanaszét lelőve kb. 4-5 német katona, akik az erdőből kiléptek, ezeket is a kerámiakútba dobatták. Február 13-án hajnalban zörgés a pinceajtón és bekérezkedett egy fiatal, 18 éves sváb lány, aki eredetileg [Pest]Hidegkúton lakott. Elmondta, hogy teljesen kimerült állapotban van, a Várban volt a németek mellett és a kitörésben eddig vett részt. Itt azonban azt mondták neki a német katonák, hogy a továbbjutás bizonytalan, és mivel úgyis már itthon van, maradjon itt.
Civil ruhában volt és forró teát adtak neki és lefeküdt majd másnap reggel hazament [Pest]Hidegkútra. Állítása szerint az utolsó csoporttal jött idáig [Hingyi László: később kitelepítették].
Azon a reggelen egy német katona is befutott a felettük lévő csárdába, és ott akart elrejtőzni, de egy orosz géppisztollyal utána futott és azt ordította, hogy „Fritz! Fritz!” Erre a német az ablakon át kimenekült, és nem tudni, hogy lelőtték vagy elfogták-e, de az orosz franciául kiabált utána.
Ezen a napon látták, hogy a Hűvösvölgyi út 332. és a 334. között a szemben lévő oldalon a magas kiugró sziklán helyezkedtek el az oroszok erős fegyverekkel és onnan lőtték a szemben lévő erdőszegélyt és emiatt voltak elesve a patakparton a kitörők.
Az éjszaka folyamán a Kálvária-hegyről további németek és magyarok jöttek, de ugyanabból az irányból nagy rakétázás is volt, mely megvilágította a környéket.
Egy orosz T–34-es tank befordult a kanyarban balra és a pataknak ment, ahol megbillent és csöve a szemben lévő oldalba fúródott, fiatal mongolok voltak benne, majd később a tankot kihúzták onnan.
Talán ez a tank [Hingyi László: inkább egy másik] a patak túloldalán végigment a kerámia-festék műhelyen túl, majd ott visszajött a patakon. Itt a házuk előtt a járdarészen volt holtan egy fiatal német katona, aki láthatóan át akart menni az úton. Papírjaiból férje megállapította, hogy 22 éves volt.
A szemben lévő téglagyárba befutott egy 6-8 fős német csoport, fiatal gyerekek az éjjel és egy magyar 14 éves kisfiú volt velük, ezeket az oroszok elfogták, más mondás szerint az erdőben szedték össze őket, de a kisfiúról nem tudtak. Először cigarettával kínálták meg őket, majd tolmács útján megkérdezték egyenként, hogy „Szereted-e anyádat? Szeretnél-e hazamenni?” majd „Mindjárt hazaküldünk benneteket!” Ezután sorba állították és lelőtték őket a téglagyáron belül és a gyár túl oldalára az erdőszélen temették el őket.
A kisfiú befutott az ott lévő szolgálati hosszú házba, ahol valaki befogadta és így megmenekült. A fiú elmondta, hogy a Várból jött a kitörőkkel, hozzátartozóit az éjjeli harcokban elvesztette és egész idáig jövet a németek nagyon védték, ha le kellett hasalniuk mindig próbálták saját testükkel védeni. Itt azt mondták, hogy maradjon itt a civilek közt, mert innen már nem biztos a továbbmehet. A kisfiú, így megmenekült és később visszament Budapestre.
Később, két nappal az éjszaka folyamán a téglagyár hosszú munkásházának egyik üres konyhájába két fiatal SS ment be, az ott talált ételekből ettek, majd dunyhákat vittek fel a padlásra és ott aludtak. Később az egyik ott lakó ember, aki rosszindulatúként volt ismert, bemondta őket az oroszoknak és azok a padlásról lehozták őket és mezítláb ide-oda hajtották őket a hóban, majd a téglagyár „ring”-nek nevezett égetőjéhez vitték és agyonlőtték őket, szintén a gyár mögött az erdőszélen eltemetve.
Egy sebesült fiatal német katona feküdt a Pilcher-nyaraló előtt az Örökzöld utcán vízért kiabált, Pilcher kijött megnézte, de nem adott neki vizet. A malomcsárdánál, ahol tartózkodtak, az alsó házzal szemben a patak túl oldalán, a peremen találtak egy német tisztet holtan, ott is temették el nincs exhumálva.
A kálvária alatti szőlőkben az egyik házban lőttek agyon egy idősebb német tisztet, de az még csak haldoklott, amikor le akartak húzni ujjáról a gyűrűt, de az nagyon szoros volt és megszólalt: „Last mit mir das ist von meiner Frau!” (Hagyják meg nekem, ez a feleségemtől van!), majd levágták az ujjával együtt.
Napokkal később egyik nappal három fiatal SS-katonát kísértek az oroszok előttük össze-vissza hol [Pest]Hidegkút felé, hol Solymár felé, ekkor férje odaszólt németül nekik: „Hova kísérnek benneteket?” Erre az egyik válaszolt, hogy nem tudjuk. Az egyik sebesült volt a másik kettő nem. Másnap reggel három lövést hallanak közelükből és ott találták őket kb. 10-15 méterre házuktól agyonlőve, de az egyik a nyomokból ítélve láthatóan feléjük akart kúszni a házba, közelebb is volt. Férje az iratokat megnézte: mindhárom magyarországi fiatal SS volt, az egyik őrszállási volt (Zomborhoz közel) és mellette volt fényképe a kislányával együtt lefényképezve.
A máriaremetei templomnál a Balázs vendéglőben, melyet ők kezeltek, az elhagyott lakásban a zongora alatt találtak egy német egyenruhát és úgy nézett ki, hogy ott egy katona civilbe öltözött.
Seiler Ferenc itt megmenekült, majd nem ment vissza [Pestszent]Erzsébetre, hanem visszament Bátaszékre és onnan telepítették ki a svábokkal. Bischofsheimbe vagy a mellé, ahol találkozott fiával, aki szintén Budán harcolt, mint katona és a kitöréskor elérte a német vonalakat. Seiler Ferenc valószínűleg SS-katona volt.
1944 nyarán nappal légiriadó volt és nem akartak lemenni a pincébe, mivel repülőgépek nem repültek el felettük soha, de most alighogy lementek a pincébe, óriási robbanások, sivítás, földrázkódás, csörömpölés. Egy sérült amerikai bombázó repülőgép 14 bombát dobott le a solymári völgyön át a Paprikás patak vonalába és ezek közül egy egész közelükben esett le. Az üvegveranda bedőlt és tele volt törmelékkel az egész kert. A repülő nagy zúgással alacsonyan ment el felettük a Hárs-hegy irányába, talán [Pest]Hidegkúton vagy a Hárs-hegynél zuhant le.
Forrás:
HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 187–190.