1944-ben 36 éves és a légoltalmi parancsnokság kármegfigyelője a Szemlőhegyen közvetlen a Vízművek felett. Egy ott lévő szakasz parancsnoka. Akkor fiatal feleségével és két gyermekével a III. kerület, Laktanya utcai HAG (Hajó- és Gépgyár) szolgálati házaiban lakott. 1944-ben 22 angol-amerikai bombázógép lelövését látta. Budapest ostromára vonatkozóan elmondja a következőket:

1944. december 24-én eltávozása volt a figyelőpontról a Laktanya utcába, családjához. Akkor látta, hogy a Szentendrei út – Raktár utca – Miklós tér – Laktanya utca alkotta területen kb. 40 db BMW oldalkocsis motorkerékpáron SS-ek teljes fegyverzetben ülnek géppisztolyokkal és parancsra várnak. Úgy tűnt, hogy a Rómaifürdő felől várták az oroszokat, vagy arra akartak előremenni. Teljes csendben lapultak az utak mentén, különösen a Miklós tér és Raktár utca sarkán figyeltek észak felé.

Aznap délután halat evett, majd estére visszament figyelő őrséhez, mivel aznap este kellett a körletben jelentkeznie.

Körletükhöz tartozott egy barlang a Vízművek felett, valamint egy figyelőház, melyben telefonösszeköttetésük volt az óbudai tűzoltókhoz, parancsnokuk egy rendőr volt. Parancsnokságuk a Tímár utcai iskolában volt (Kiskorona utca sarkon), ahova összesen 84-en tartoztak, mint LÉGÓ-sok. Ugyanitt nagy élelmiszerraktár és szükségkórház is volt addigra.

Amikor az oroszok elfoglalták a Rómaifürdőt és nehéztüzérségi belövések és aknabecsapódások érték a környéket, őket levonták a Szemlőhegyről a Tímár utca iskolába.

Később hallották, hogy a Flórián térnél a németek és magyarok ellenálltak az előretörő szovjeteknek, de nem nagy sikerrel.

Laktanya utcai házukba december 26-án már befutottak az oroszok és közvetlen szomszédságukba tábori tüzérség költözött még aznap és onnan lőtték Óbuda belső részeit és a Duna-part felőli részeket. Össztüzet december 27-én hajnalban lőttek először.

Ugyanakkor a szovjet nehéztüzérség települt a Hévízi útra is.

Különösen a Kenyeres és Perc utcáig lévő öreg óbudai negyedet lőtték nagyon és ennek eredményeként a szovjet gyalogság előre is tudott törni január 5-én estig, eddig a vonalig. Itt azonban megmerevedett a front, különösen a Goldberger-gyár Perc utcai részénél, mivel az SS-ek a gyár vastagfalú épületét erődként használták.

Ő parancsnokságukon a szakács szerepét vállalta el, mivel eredetileg pék volt a szakmája, a raktár miatt aránylag jól kosztoltak.

Az iskola épületét egymás után érték a különféle tüzérségi találatok, saját tapasztalati közül, egy akna vágódott be a magasföldszint Tímár utcai oldalába kb. két méterre az ablaktól, ahol ő volt, de addigra már az ablakokat eltorlaszolták irattartó szekrényekkel, és amivel lehetett. Az akna robbanóhatása az utca felé érvényesült, így ő nem sérült meg, ekkor leköltöztek az iskola pincéjébe.

Egy másik alkalommal az iskolaudvar felőli részén a pinceablakhoz vágódott egy akna melyhez ő is közel állt, de a pinceablak elreteszelése felfogta a robbanást.

Egy másik alkalommal egy nagyméretű tüzérségi gránát (hossza kb. 50 cm, szélessége kb. 20 cm) vágódott be észak felől, talán a Hévízi úti tüzérektől az iskola Tímár utca magasföldszintjére átütve a félméteres falat, majd továbbpattanva egy másik fal átütése után a Kiskorona utcai főbejárat lépcsőházába csúszott, de nem robbant fel.

Már előzőleg, amikor az oroszok a Perc utca felé jöttek, SS-ek jöttek az iskolába és néhány magyar katona. Ekkor mindenki igyekezett meglógni közülük, de mivel neki nem volt már hova mennie, így várt. Csak harmincan maradtak vissza, akik már nem tudtak hazamenni a harci helyzet miatt. Ekkor történt meg az, hogy két közeli ismerőse is elszökött. Utólag tudta meg tőlük, hogy mindketten a Pacsirta utcán háztól házig szökellve eljutottak a Selmeci utca sarkáig, ahol oroszok elfogták őket, majd mint átállókat elengedték, így sértetlenül hazajutottak a Flórián tér környékére. Nagy volt a helyismeretük, és ennek köszönhető, hogy a németek nem is vették észre őket.

Körülbelül január 6. felé kezdődött meg a nagy lövöldözés (nagyméretű lövedékek becsapódása) a Tímár utca környékén, szüntelen aknabecsapódások, különféle nagy robbanások, kézifegyverek sorozatainak hangja, stb. volt hallható még az iskolai pincéjében is.

Ő megértette, hogy az SS-ek mit beszélnek egymás között és némiképp tájékozódni tudott. Az SS-ek fő erőssége a Schmidt-kastély és az ottani park magas pereme volt, ahonnan keresztbe végiglőtték az utakat a Duna felé. Így nemcsak a szemben lévő front, hanem az oldaltűz is lefogta az oroszok további előrehaladását, ennek volt köszönhető, hogy 16 napig nem tudtak előrehaladni a szovjetek.

Az SS-ek egy nyitott félhernyótalpas járművel jöttek, melynek vezető előtti üvegje páncéllal volt védve, és egy kisméretű, elsőpajzsos gépágyú volt rajta. Összesen két ilyen jármű futott végig a Tímár utcában. Minden mellékúton befordult, majd megállt, és három-négy lövést adott le északi irányba a szovjet állások felé, általában délután, a szürkület beállta előtt. [Hingyi László: Terepszínű, hó esetén fehérre meszelve felső részei.] Ezt követően az oroszok azt gyanították, hogy minden utcában gépágyújuk áll a németeknek, és nagy tüzet zúdítottak a már továbbment jármű hűlt helyére. Általában a Duna-partnál kezdte és a Bécsi útig futott gyorsan. Fényképen 10 „D7” típussal azonosítja (Demag 7), melyen 37 mm-es Flak van első védőpajzzsal. Közben az SS-ek egy kisméretű, kb. 2 tonnás teherautóval liszteszsákokban agyagos földet hoztak többször a Tímár utcába erődítésekhez, a szovjet csatarepülők pedig szinte reggel hattól este hatig repültek a környék felett és mindenre gépágyúval lőttek az utcákban, a Tímár utcát is mindennap végiglőtték. Így a kis teherautót kilőtték a Kiskorona utca és Tímár utca kereszteződésében, amint éppen keresztben állt a Tímár utcában a Schödl pék saroküzlete felé. Ekkor az SS-ek kizavarják őt és egy másik társát, hogy hozzák be az agyagos zsákokat. Holdvilágos, teliholdas hideg éjjel volt, amikor nagy nehezen az egymásba fagyott zsákokat egymásután szétválasztottak és behozták az utcáról, ebből az SS-ek egy belső megerősített állást készítettek a Kiskorona utcai sarkon a magasföldszinten és az első emeleten úgy, hogy golyószóróval innen tudtak a Dunáig lőni. Állandóan egy-egy személy tartózkodott így a megerősített ablaknyílásban a Duna felé figyelve.

Alig telt el pár nap, máris innen lőtték a Duna-parti úton rohamozó szovjet gyalogságot nagy eredménnyel.

A Kiskorona utca és Daru utca között most garázs van, a befoltozott új téglafalazás elárulja, hogy ott lövések vagy kibontott falrészek voltak. Az oroszok a hatásos német utcai védőtűz miatt igyekeztek falbontással előrébb jönni, így hallotta az SS-ek közötti beszélgetésből, hogy több helyen megvárták még az oroszok átütik a falat és rögtön a nyíláson egy vagy két kézigránátot rájuk dobtak. Ezt a taktikát alkalmazták a Goldberger-gyáron belüli harcnál is. Ezek főleg fiatal 14-15 éves SS-ek voltak, elkeseredésükben állandóan különféle alkoholos italokat ittak. Az oroszok a [Goldberger] gyáron keresztül akartak kijutni a Tímár utcára.

Egy másik alkalommal hallotta, kb. január 21-én, amikor egy SS-tiszt látogatta meg az iskolában az SS-eket azt, hogy az oroszoknak sikerült a Duna-parti úton és a Lajos utca közötti házakon át előretörniük és most a Galagonya utca lett a fő német védelmi vonal. Emiatt oldaltámadástól, sőt bekerítéstől kellett tartaniuk, így parancsba kapták, hogy a földszinten nyissanak össze réseket a házak között a mostani Pacsirtamező utcáig, hogy szükség esetén oda tudjanak visszavonulni (Pacsirta utcát mondtak mivel a Lajos utca felé már nem lehetett mozogni).

Ekkor a németek nagy lázasan kiépítették a „folyosót” a Pacsirta utcáig, anélkül, hogy nekik szóltak volna, egyik éjjel ezen a folyosón visszavonultak a Pacsirta utcába, őket követték hajnalban a magyar katonák is. Utólag hallotta, hogy a Nagyszombat utcát próbálták védeni. Így január 22-én délután fél kettőkor hallották, hogy felettük a kitört üvegcserepeken nagy mászkálás folyik. Egyik társuk a vészkijáraton keresztül, mely a lichthofba nyílt kinézett és látta, hogy oroszok, így felszólt nekik, hogy „Nye sztriláj!”, ekkor rögtön egy géppisztolysorozatot lőttek a lichthofba, majd amikor ő akart próbálkozni, mivel jól tud szlovákul, már két kézigránát is érkezett fentről, de szerencsére ők fedve voltak. Kis idő múlva nagyon mosolygott azon, hogy ők remegnek, egy magas, fehér hóköpenyben és csuklyában lévő géppisztolyos, tatárképű orosz állt előttük, majd egy alacsony, bajuszos ukrán jött oda és kivezették őket a Kiskorona utcai kapun át, pont a szemben lévő átjárós házba, ahol kis ideig várakozni kellett. Látta, hogy a Tímár utcai rendőrségről egy díszegyenruhás rendőrtisztet is már odakísérnek, galambszürke nagykabátban. Innen a Lajos utcán át kísérték hátrafelé őket, amikor a Nagyszombat utca felől a németek még rájuk lőttek, sőt egy páncélöklöt is odalőttek, szerencséjük volt, hogy a házak mellett mentek. Ekkor látta a Lajos utcában közvetlen a zsinagóga közelében, hogy négy fagyott német holttest az úton van elesve. Innen a Flórián téren át mentek és látta, hogy egy szovjet vadászgép felettük köröz és fekete füst jön belőle, motorja kihagyásosan kattog és a Csejtei utca irányába a Rózsadomb pereme felé siklik, közel ahhoz, ahol az ő megfigyelőpontjuk volt.

A Flórián tér sarkánál egy autóban orosz női katonák jöttek, majd az egyik nő odaintette a rendőrtisztet, aki azt hitte, hogy ezzel megmenekül – és levette róla galambszínű rendőr köpenyét és visszazavarta a négyes sorba. A Miklós utcán a Raktár utcai iskolába vitték őket, de mivel itt nem volt hely részükre a Szentendrei úton át a mostani Mozaik utcába, ahol az autószerviz van, egy ott lévő villába vitték őket. Itt megmotozták őket, ekkor ő önként adott egy kisméretű zsebórát az egyik kísérő orosznak, így őt tovább nem bántották. Mivel a közelben lakott és több bámészkodó volt ott, még sikerült két nőnek átadnia a nála lévő pénzt és két tábla csokoládét azzal, hogy adják át feleségének ezt neje meg is kapta hiánytalanul. Itt tudták meg, hogy az oroszok csak igazoltatni viszik őket, majd hazaengedik. Mivel ő nem volt katona és semmi elítélendőben nem vett részt, nyugodtan maradt azzal, hogy jobb is, hogy leigazolják őket. Közben a bátyja a pékségben dolgozó, volt lengyel menekült is odajött és kérte az őrétől, hogy őt engedje szabadon, de az orosz nem engedte meg azzal, hogy szám szerint kell elszámolnia, így nem tudott megmenekülni, de attól kezdve az orosz őr nagyon figyelte őt. Itt éjjeleztek, közben más fogolycsoportok is csatlakoztak hozzájuk. Másnap innen a Rómaifürdőre vitték őket a Keve utcai iskolába, itt már egy óriási fogolytömeg volt, mivel mindenkit idehoztak Óbudáról. Itt szovjet egyenruhás románok újból átkutatták őket, ezek mindenkiről lehúzták a jegygyűrűket, közben közölték, hogy akiknek szociáldemokrata vagy szakszervezeti igazolványuk van, azok mutassák ezt be és hazamehetnek. Innen csak pár ember tudott így elmenni. Innen Csobánkára vitték őket, de közben látta, hogy öt fiatal német is köztük van a Tímár utcai iskolából, akiket a Nagyszombat utcánál fogtak el és épp bőrrel megúszták eddig, ezeket a menetoszlop elejére tették, nagy hóban és nagy hidegben érkeztek meg Csobánkára, ahol közölték velük, hogy csak igazoltatják őket és ezután hazamehetnek. Itt Csobánkán megható volt, hogy öreg sváb asszonyok kötényükben főtt krumplit hoztak ki nekik és mindenki mohón kapkodta a meleg ennivalót. Innen négyes sorokban Pilisvörösvárra kísérték őket, a 30 fős légós csoportjában több 15-16 éves gyerek is volt, ezek is itt voltak velük. Pilisvörösváron egy részük. Ő is a vendéglőben aludt, az itteni pék kisméretű kenyereket sütött és adott nekik.

Innen Pomázra vitték őket és mielőtt beértek volna oda, bal oldalon az úttól látott két lezuhant repülőgépet, az egyik orosz csatagép volt. Itt továbbmentek Szentendrére és itt egy fahídon át mentek a Szentendrei-szigetre. Itt zsávolyruhában, rossz csizmákban lévő rengeteg orosz katona volt az út mellett, és a hideg miatt nagy tüzeknél melegedtek. Őt kiverték itt többen a csoportból és kezdték a csizmáját és bricsesznadrágját letépni róla, de őre rögtön ott termett és nem engedte, ekkor hallotta először, hogy nekik mindenükre szükség lesz, mert a Szovjetunióba viszik őket munkára. Ettől ő úgy megijedt – megértette, hogy őre ezt mondta a többieknek – hogy majdnem összeesett. A sziget másik oldalán komppal keltek át a Dunán Dunakeszire, ott sok civil dolgozott a fahíd megépítésénél, ő közéjük akart állni, de nem vették be maguk közé, innen az alagi istállókba mentek és itt aludtak. Itt sikerült elbújnia egy szalmakazalba, de az egyik orosz őr észrevette és kizavarta onnan, innen Fótra mentek. Fóton már nagy szigorúság volt. Az elöljáróság kétemeletes épülete előtt két piros karszalagos, akkori kommunista tartott nekik egy beszédet. Ezek közölték velük, hogy ők mostantól kezdve [hadi] foglyok és Oroszországba kerülnek és ott fognak dolgozni. Itt olyan erős volt az őrség körülöttük, hogy nem lehetett a sorból kilépni. A falu vége felé két sor parasztházból rengeteg kenyeret dobtak ki nekik és a menetoszlop megingott, mindenki kiugrott és kapkodta fel a kenyeret, ő azonban nem ezt tette, hanem kissé megállt, majd amikor légós fiú, 16 éves volt a Csúcshegyen lakott és keresztneve Miklós volt, valamint két általa nem ismert férfi is. A két férfi azonban valamitől visszariadt és visszament az útra, talán ez volt az ő szerencséjük, mert ők beléptek az ajtón egy elhagyott szobába és az ajtó mögött állva bújtak meg, de nem jött utánuk senki. Kis idő múlva a család egyik kislánya fedezte fel őket, majd a mamája meleg levest adott nekik, de közölte, hogy nem maradhatnak itt. Ekkor ő odaadta nadrágját és csizmáit az asszonynak csak adjon helyettük ócskát, hogy nehogy útközben emiatt elkapják. Bár délután öt óra után tilos volt közlekedni az utakon mégis elindultak és a fóti erdőnél civileket és egy magyar rendőrt látott, akiknek segítettek fát szedni és a faluba bevinni. A rendőr vállukra véve megindultak Újpest felé. Fót szélén, több orosz katona álldogált és fegyveres őrség külön is, de látva, hogy lapátokkal mennek nem állította meg őket, így végül bejutottak Újpestre, ahol egy görögkatolikus templomot talált. Itt orgonaszó mellett karácsonyi énekeket daloltak és ez kihallatszott, neki könny jött a szemébe és bement, ahol sikerült a pappal beszélnie és menedéket kért. A pap elmondta, hogy ő is menekült, mert lengyel, de a magyar kántor biztos fog segíteni. A kántor a közeli cserkészotthonba küldte őket, ahol végül is a kántor begyújtott a kályhába, de mivel nem volt ablaküveg, így majdnem mindegy volt. Kaptak két tál nyers sárgarépát, és két strózsák között megpróbáltak aludni. Másnap reggel még két forró marhahúslevest adott a kántor nekik, majd továbbindultak a főúton a Duna felé. Itt látta, hogy civilek csak úgy mennek át egy csoport orosz katona után a Duna jegén a Szúnyog-szigetre, erre ők is. A szigeten kiderült, hogy a civilek pontonhidat állítanak össze, be akartak lépni közéjük, de nem engedték meg. Ekkor vette észre, hogy a lerobbantott Északi összekötő vasúti híd roncsai miatt a jég feltorlódott a Dunán és összefagyott. A híd északi oldalán és Csillaghegy vagy a Római felől civilek jönnek át a jégen, mindegyikük kezében egy pallóféle, ha elmerülnének. Erre ők is megindultak, és palló nélkül sikerült a Rómaifürdő oldalára jutniuk, itt a kerteken át jött házukig. A kisfiútól itt búcsúzott el, aki megpróbált a Csúcshegyre hazajutni. Megígérte, hogy majd eljön és felkeresi őt, azonban a fiú soha többet nem jelentkezett.

Február 13-án innen, házuktól látták, hogy szovjet bombázógépek repülnek dél felől több hullámban a Hármashatár-hegy fölé és azt bombázzák. Különösen a hegy tetejét az étteremnél, majd Óbuda felett fordultak vissza és dél felé távoztak. Az itt lévő oroszok azt mondták, hogy a kitörő németek ott a hegyen erődítették be magukat, és azokat bombázták szét.

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 247–253.