1945. január–februárjában éjjel ástunk lövészárkokat a Nyakas-[hegye]n, a fenyőkhöz közel az oroszoknak. Hajnali 3 óra felé nagy csend lett, a kísérő orosz katona és tolmácsa eltűnt mellőlünk. Ekkor nagy rakétázás kezdődött, majd rakétabecsapódásokat lehetett hallani. A németek ágyúval közénk lőttek, és közülünk ott halt meg Ványi László, aki akkor 16 éves volt.

A németek az Anyácsa-pusztai tónál és a szomori Kakukk-hegyen voltak beásva, onnan lőttek tüzérséggel. Egyébként a Nyakason és a Kakukk-hegyen teljes beásás volt már akkor. Anyácsa-puszta még az oroszoké volt. Hajnalban aztán hazajöttünk, és pár nap múlva kimentünk Ványiért, Tökön temettük el (református volt). Ekkor egyébként hó nem volt, de a föld kb. egy méter[nyi]re át volt fagyva.

Amikor a kitörés történt, itt gyenge tél volt, kb. 5–10 centis hófoltokkal, azonban az Anyácsa-pusztánál lévő pataknál nagy hófúvás volt. A németek éjjel beszivárogtak a faluba, majd azon át a szőlőhegyre. Ott főleg a présházakba húzódtak. Saját pincéjében, mintegy 15–20 német holttest volt, ott volt velük egy magyar. Ezekre a szovjetek erős kézigránátokat dobtak, melyeknek nyomai még ma is láthatók a pincefalban.

Saját pincéjéhez közel temették el Árvai Zoltán tüzér hadnagyot és társait, kb. 14–15 németet és 2 budapesti nőt. Az utóbbi kettőt a közeli présház pincéjéből holttestenként húzták ki. Árvai apja mérnök volt, és Budán, a Budakeszi úthoz közel lakott valahol, de már meghalt.

A szovjetek a töki patak mentén, a domb tetején korábban árkot ásattak a nyugat felől előretörő németek miatt. A kitöréskor itt rengeteg német holttest volt. A nádas is tele volt velük, és a régi templomrom környéke is.

A présházak oldalán a szovjetek korábban lőréseket készítettek, ez kb. január végén vagy február elején lehetett. A lőrések keleti, északi vagy déli irányba nyíltak.

Forrás:

Hingyi László: Budapest ostroma 1944–1945. Források Budapest ostromának történetéből. II. kötet. Budapest, Etalon Kiadó, 2019. 609–610.