1944 decemberében, mint 16 éves leventét munkaszolgálatra Budapestre rendelték. A VIII. kerület Jázmin utcai iskolában helyezték el őket mintegy 200 főt, BSZKRT villamoskalauzi egyenruhát kaptak és így a villamosokon helyettesítettek.

December 24-én légós egyenruhát kaptak, mely világosszürke magyar katonai rohamsisakból, világosszürke kezeslábasból és utászcsizmából állt. Feladatuk az volt, hogy a lebombázott házakból ássák ki vagy mentsék ki a bennlévő civil lakosságot és romeltakarítást is végezzenek.

Január 1. felé kb. 8 Ju-52-es német szállító repülőgép repült el felettük nyugat felől kelet felé és ejtőernyőstartályokat dobáltak, az egyik tartály az iskola közelébe esett le és 8.8-as lőszer volt benne. A német katonák is főleg az élelmiszeres tartályokat keresték, kicsit távolabb megfordultak és visszarepültek nyugat felé.

Közben az egyik alkalommal az Üllői úton állva látta, amint egy század SS-katona vonult a Nagyvárad tér felől a Kálvin tér felé kifordítható terepszínű és belül fehér ruhában voltak, egy részük magyar katonadalt énekelt és ekkor vette észre, hogy egyik leventetársuk is köztük van. Amikor kb. a Nagykörút felé értek, orosz csatarepülők támadták őket.

Január 1-jétől állandóan agitálták őket, részben az iskolában lévő németek, kb. 4 fő, köztük egy őrmester, aki többször veszekedett velük, hogy menjenek ki a frontra harcolni, részben magyarok, hogy álljanak be a fegyveres SS-be. Ennek eredményeként kb. 4 fő ment el velük az SS-sorozásra közülük.

Január 4. felé végigágyúzták a Baross utcát. Egy csoport Il–2 Sturmovik szovjet csatarepülőből az egyik támadta a Józsefvárosi pályaudvarhoz közel lévő vasgyárat (MÁVAG) egy bomba közvetlen közelükben a gyárépületet érte, ők előbb beugrottak a kapu alá. A repülőgépre Nagyvárad térről gépágyúval rálőttek és eltalálták, így az Csepelen zuhant le.

Az állandó aknázás és tüzérségi belövések miatt többen meghaltak közülük, ezeket a Kálvária téren temették el.

December vége felé látta, amint egy másik szovjet Il–2 Sturmovik csatagépet a Gellért-szobor tájékáról a budai Duna-partról találat ért, amint az észak felől dél felé repült a Duna felett és lőtte a hidakat. A gép a találattól megbillent, de pilótája kiegyensúlyozta, és füstölve dél felé kényszerleszállt. Látta, amint egy német Pz. V. Párduc harckocsi a Nagyvárad téren megállt, és parancsnoka egy térképen tájékozódott, majd kifelé ment a harckocsi az Üllői úton a tüzérlaktanyák felé.

Január 10-én közvetlenül a frontról kellett sebesülteket szállítaniuk a Rókus Kórházba, ahol egy külön pincerészben egy kis német kórház volt. A sebesültek csak szalmán feküdtek, 2 német orvos és 2 német ápolónő kezelte őket. Január 10-én a Kálvária tér szélén kifektetett német sebesültekből kettőt vittek hordágyon a fenti kórházba, az egyiknek mindkét lába el volt lőve, teljes felszerelését, még géppisztolyát is vitte magával. A harcok ekkor már a Józsefvárosi pályaudvar közelében folytak.

Január 14-én délután 5 órakor két zöld köpenyes SS kezében Schmeisserrel ment hátrafelé. Ezt követően délután 6 órakor nagy óvatosan oroszok jelentek meg az utcában és követték őket. Itt lövöldözésre nem került sor.

Közülük elfogták a német őrmestert és egy másik, szintén az iskolában tartózkodó német katonák és először Kőbányára vitték őket, ott volt az első igazoltatás. A két németet az oroszok csúnyán összeverték.

Még aznap este továbbvitték őket és a félhomályban látott egy parkban több német vagy magyar ágyút, de azok csöve szét volt nyílva, önrobbantás miatt.

Továbbmenve a város szélén egy széles, kifelé vezető úton látott egy német homokszínű Pz. V. Párduc harckocsit lánca volt lelőve róla, épnek nézett ki, az utcán jobb oldalon földszintes házak voltak. [Hingyi László: Soroksári útra tippel, de lehet, hogy a Nagykőrösi út.] Továbbmenve, ahol újabb házak voltak egy útkereszteződésben egy magyar harckocsi állt elhagyva, bal lánctalpa leesve, előtte az út bal oldalán (dél felé) kb. 50 méterre egy szovjet katona sírja és egy ágyúroncs, valószínűleg a tank lánctalpát lőtték le, amint az útkereszteződésbe befutott, de az kilőtte a szovjet páncéltörő ágyút. Ez egészen a város szélén volt, ezek után már csak mezőgazdasági földek jöttek.

Továbbmenve Ceglédre, majd Kecskemétre értek be, majd onnan Brassóba egy volt német katonai barakklaktanyába helyezték el őket, onnan Foksányba vitték. Itt, mint szakmunkást kivették a csoportból és mint szabó dolgozott a szovjeteknek. Végül is, ezért kb. egy év múlva már hazaengedték. Többi társait a Kaukázusba vitték és csak 3-5 év múlva kerültek haza.

A németek már január elejétől folyamatosan építették az ember nagyságú akadályokat a felszedett utcakövekből a Fiumei úton (Baross térről a Nagyvárad térig) a város felé futó utcák elején keresztben. Ezek a kb. 1-2 méterrel voltak csak beljebb, mint a sarokházak széle, így az összes utat lezárták.

A Baross utcát hagyták végig nyitva, de itt is minden utcasarkon állt egy magyar vagy német páncéltörő ágyú, hogy az esetleges orosz támadást megállítsák.

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 285–287.