Máj. 23., szerda. Második napja vagyunk úton, hazafelé. Tegnap 12-kor indultunk, elég keveset mentünk, de ma elég szép tempóban megyünk. Ennivalónk van bőven. Tegnap is, ma is 1-1 kg kenyeret kaptunk fejenként; tegnap kaptunk igazi, hamisítatlan, magyaros paprikás krumplit kolbásszal ebédre (tegnapelőtt babfőzeléket hússal, este 2 nagy zsíros kenyeret), vacsorára mákos tésztát, nagyon jól esett hosszú idő után. Ma kaptunk 10-10 dk[g] zsírt és konzervet. Ebéd: reszelt krumpli. Vacsora: édes grízes metélt. Tegnap szörnyű diarém volt egész délután, de már ma h. I. kutya bajom, és mindent eszem, sőt, konzervet is bontottunk, és abból is ettem. Most kaptunk 1 darab lekvárt. Igazán nagyon jól vagyunk ellátva, és a marhavagonhoz képest minden kényelmünk megvan, szalmazsákon, kényelmesen alszunk. Sajnos, Magdi lába is fáj, nagyon sajnálom szegénykémet, de remélem, nem lesz komoly baja. Otthon előbb fertőtlenítőbe megyünk, és csak úgy haza. Minél közelebb kerülünk a célhoz, annál izgatottabb és nyugtalanabb vagyok. Tauber Laci, az, akivel találkoztam, hallott Anyáról, de Apuról és Gabimról nem tud, de Gyurikámról sem volt 4 hét előtt hír. Általában sok rémeset mesélnek Pestről, és nagyon aggaszt a jövő, ha Gyurikám ott lenne, semmi baj nem volna, mert ő agilis és ügyes, de így nagyon félek. Rettenetesen vágyom már Gabim, Gyurim, és a drága Szüleim és B. Anya után, de másokat egyelőre látni se akarok.

Máj. 24. Tegnap ragyogó tempóban jöttünk, és azt hittük, hogy még éjjel Pesten leszünk, de sajnos ma reggel 8[-tól] d.u. 4-ig álltunk Kelenföldön, és most meg a Ferencvárosi p.u.-[o]n állunk órák óta. Sajnos, ma még nem kerülünk haza, pedig nagyon izgatott és ideges vagyok. Tegnap este még kaptunk 1 ½ kanál mézet, 1-1 kg kenyeret és 1-1 db szappant. Ma csak teát és levest kaptunk, de mind a hárman megint elrontottuk a gyomrunkat. A Piri hányt, nekünk meg görcseink vannak. Nagyon örülök, hogy valami csekélységet vihetek haza enni, csak a fertőtlenítőben, ahová újból el kell menni, el ne vegyék. Boldog vagyok, hogy végre eljutottunk idáig, amire oly soká vártunk, és úgy, ahogy kimentünk, együtt.

Hazaértünk! A Jóisten megjutalmazott a rengeteg szenvedésért, Gabim, Anyám jól vannak, és Gyurim is itthon van már. Bánatot is mért ránk az Úr. Drága jó Apám febr. 9[-én] meghalt!

Piri egész családja is megvan! Itthon vagyunk végre, és remélhetőleg soha többé nem leszünk távol egymástól.

(Az 1944–1945-ben naplót író Boinitzer Lívia a lichtenwörthi tábor túlélője.)