Élete nagy vágya volt, hogy fiatalon haljon meg olyan módon, hogy halála közelebb vigye a fiatalokat Jézus Krisztushoz. 1945. március 23-án elérte életcélját, amikor a körülötte lévő lányokat és asszonyokat élete árán is megvédte az erőszakoskodó szovjet katonáktól.

Gyermekkora

Bódi Mária Magdolna, vagy ahogyan a család és az ismerősök hívták, Magdi 1921. augusztus 8-án született Szigligeten. Szülei szegény sorsú emberek voltak, édesapja, Bódi János a trianoni döntést követően menekültként érkezett Magyarországra, és mivel nem voltak hivatalos iratai, nem köthetett házasságot Magdi édesanyjával, Nika Máriával. A szülők cselédként dolgoztak, hogy elő tudják teremteni a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat. Az édesanya hamar megérezte lányában az erős vonzalmat az ima és a vallásos élet iránt. Így emlékszik vissza Magdi gyerekkorára: „Testvérei között már kiskorától apostolkodott. Hívta és vitte őket a szentmisére. Az időjárás nem számított… Sokszor biztatta őket az imádságra is.”

Életcéljának megtalálása

Az 1938-ban rendezett Szent István-emlékév, amelyre István király szentté avatásának 900. évfordulója alkalmából került sor, az ország egésze számára nagy ünnepnek számított. Az év – egyházi szempontból – kiemelkedő eseménye a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus volt, amelynek híre és mondanivalója különböző népmissziókon keresztül eljutott a legkisebb falvakba is. Bódi Magdolna már gyermekkorától érezte a hívást arra, hogy az elesettekkel, a rászorulókkal foglalkozzon, az ünnepségsorozat keretében megrendezett balatonfűzfői népmisszión pedig végleg megérlelődött benne az elhatározás, hogy Isten iránt mélyen elkötelezett életet éljen. Szerzetesnek készült, számításait azonban keresztülhúzta az a körülmény, hogy szülei nem voltak házasok, ami pedig előfeltétele lett volna bármelyik rendbe való felvételének. Mivel azonban a kétkezi munka sem állt távol tőle, gyári munkásnak állt, hozzájárulva ezzel a család megélhetéséhez. 1939-től a fűzfői Nitrokémia-gyárban dolgozott, közben pedig gyerekeket készített fel elsőáldozásra, valamint fiatal lányokat segített abban, hogy elkötelezett keresztény életet éljenek. A második világháború idején ápolónak jelentkezett, de a gyárból nem engedték el frontszolgálatra, mert munkaadói ragaszkodtak a megbízható és jól dolgozó fiatal lányhoz.

Mély empátiával karolta fel kirekesztetteket, természetes kedvességével sokakat megnyert a katolikus hitnek. A fűzfői plébános Magdi szociális érzékenységével kapcsolatban a következő történetet idézte fel: „A háború alatt csak jegyre lehetett cukorhoz jutni. Mi dohányjegyeinket cukorjegyért cseréltük el, hogy a gyári tanoncfiúknak fagylaltdélutánt rendezhessünk. A tanoncfiúk is jó páran szereztek cukorjegyet. A kedves találkozó előkészítésében és megrendezésében Magdi is részt vett mint egyik főmunkatárs. Nagy problémát okozott a fagylalt ízesítése, mert semmit sem lehetett már kapni. Az ő mentőötlete volt, hogy karamell fagylaltot csináljak, mert ahhoz újabb anyagra nincs szükség. A megrendezés, a kedves felszolgálás, a jókedv és a hangulat megteremtése főként Magdi érdeme volt. A fiúk nagyon boldogok voltak, hogy őket, a lenézett tanoncokat ilyen kedvességben részesítették.”

Az Istennek adottság útján

1941-ben, Krisztus Király ünnepén szüzességi magánfogadalmat tett, ezáltal Istennek elkötelezett életet élhetett világi környezetben is. A háború éveiben Litéren élt szüleivel, ahová már a front érkezése előtt elért a szovjet katonák kegyetlenkedéseinek híre. Elhatározta, hogy mindenáron megőrzi ártatlanságát, akkor is, ha ez az életébe kerül. Erről a szándékáról többször beszélt gyóntatójával, aki – ismerve Magdi hitét, buzgóságát és Istennek adott életét – a következőket ajánlotta figyelmébe: „A fogadalmas mindenekelőtt az Urat tartja szem előtt. Érte hal meg inkább, mint a tisztaságért. Magdi, ezért legyen mindig magánál zsebkés vagy kisolló, amivel védekezni tud. De ezt csak akkor szabad használnia, amikor minden kétséget kizáróan ismertté lesz a támadó szándéka. Amikor már biztos lesz abban, hogy támadója nem kirabolni akarja magát vagy bántalmazni, hanem a tisztaságától akarja megfosztani. Csak ebben az esetben szabad védekeznie. De ebben az esetben már védekeznie kell! A támadót képtelenné kell tennie önvédelemből. Ezt csak úgy érheti el, ha rendkívül heves fájdalmat okoz neki. Ezért gondoltam arra, hogy a magánál lévő hegyes szerszámmal vágjon támadója szemébe! Mert ha csak ellenkezik vele, annál vadabbul kívánja magát tisztaságától megfosztani. Ha azonban szemen szúrja, ennek a fájdalomnak a hatására elmúlik az ellenség testének fellángolása. Bűnös tervének meghiúsításáért fogja megölni Magdit. Ebben az esetben azonban mindaz, amit Magdi tesz, tisztasága védelmében teszi, és Istenhez való hűségében hal meg, tehát vértanú. Választás elé kerül ugyanis bűn és halál között, és a halált választja. Magdi! Meg meri ezt tenni?” – kérdezte tőle József atya. „Meg merem tenni. Majd a Jóisten ad erőt hozzá” – válaszolta Magdi.

Halála és emlékezete

1945. március 23-án a szovjet csapatok elfoglalták Litért. Bódi Magdolna ekkor került abba a helyzetbe, amire régóta készült. Az egyik szovjet katona az óvóhelyre menekült nők közül Magdira támadt rá, aki ellenállt, és életét védve megsebesítette támadóját. A katona bosszúból több lövéssel megölte, de nőtársainak ezután nem esett bántódásuk. Magdi élete és halála olyan példaként állt kortársai előtt, hogy az akkori veszprémi érsek, Mindszenty József el is indította boldoggá avatási eljárását. Az elkészült életrajz és tanúvallomások azonban nem kerültek Rómába, és hosszú évtizedeken keresztül nem volt szabad a fiatal lányról beszélni. A hallgatást a rendszerváltás törte meg, a boldoggá avatási eljárást újraindították, Bódi halálának színhelyén pedig 2005 óta minden évben megemlékezést tartanak.