Hogy én is írjak egy pár sort, pedig nincs hangulatom hozzá, mert nagyon intenzíven gondolok haza. Vajon kit és hol fogok megtalálni valakit. A robogó vonatban írom e pár sort, Bözsikém, és arra gondolok, hogy mindkettőnknek nagyon az a kívánsága és óhaja, hogy szeretteinket életben találjuk. Reméljünk és bízzunk a jóságos Teremtőbe[n], és feledjük el a sok veszekedést. Otthon, ha megtaláljuk mindannyian, amire vártunk, úgyis csak a jó és a szép emlékekre gondolunk vissza. Pozsony felé utazunk, és ha igaz, holnap este otthon leszünk, tehát közelegünk a végcél felé. A jó I. segítsen meg mindannyiunkat továbbra is. Búcsúzom Tőled, Bözsikém, ha bántottalak, bocsássál meg, reméljük, az életbe[n] még találkozunk jobb körülmények között. (Csorna, Sopron megye)

(Benedek Braun Magda és Milch Éva holokauszttúlélők, akik a felszabadulás után közös naplót írtak.)