A 20. században szinte minden korszaknak megvoltak a művész kárvallottjai, akik valamilyen oknál fogva – legyen az világnézet, politikai elköteleződés, festészeti stílus, meg nem értett műfaj – a pikszisen kívülre kerültek. A két világháború között is számos „üldözött” művész akadt, 1945 tavaszán az ő emlékükre rendeztek kiállítást.

Öt festő: Derkovits Gyula, Dési Huber István, Nagy Balogh János, Nagy István, Nemes-Lampérth József és egy szobrász, Fémes Beck Vilmos emlékkiállítása. Ezek a nevek nem véletlenül kerültek egymás mellé. Valamennyien a magyar művészeti élet nagy halottjai, valamennyien a magyar reakciónak mellőzöttjei és üldözöttjei voltak, sorsuk vádirat a fasizmus ellen.

Derkovitsot, Nagy Baloghot a nyomor ölte meg; Dési Hubertnek még az a vágya sem teljesült, hogy műtermet szerezhessen magának, utolsó, nagyon termékeny éveiben egyablakos, levegőtlen kis udvari szobában festette legszebb képeit.

Derkovits és Dési Huber szocialista festők. Proletársorsból küzdötték fel magukat művésszé. Proletár társadalmi helyzetük határozta meg világnézetüket, és ezt fejezték ki képeiken. Szembenállásuk a fennálló társadalommal adja meg képeik jellegzetességét és jelentőségét.

Nagy Balogh szintén proletár volt. Mindhárman azt a világot ábrázolták, amelyben egykor éltek, s amellyel továbbra is szellemi közösségben maradtak. Az elesettek, a kihasználtak, a dolgozók felé tekintenek. Lényeges különbség azonban közöttük az, hogy Nagy Baloghnál ez a szellemi közösségérzet ösztönös, öntudatlan, passzív volt, Derkovitsnál és Dési Hubernél tudatos és aktív. Nagy Balogh csak festi – igaz, nagy tehetséggel – azt, ami őt érdekli, de megmarad a csupán festői közlés szándékán belül. Két társának határozott, céltudatos, szociális mondanivalóik voltak, az eszméltetés, befolyásolás határozott szándékával. Ennek a mondanivalónak adtak festői formát, rendkívül magas színvonalon.

Festői erejüket, őszinteségüket és értéküket mutatják képeik. Derkovitstól: Hídépítők, Cirkusz, Taposómalom s az erős tendenciával ábrázolt, mély pszichikai hatású Halálraítéltek, s a Kenyér. Dési Hubertől: [a] drámai előadású Öregasszony feje [Hollókői öregasszony – a szerk.], bivalyokat és parasztasszonyt ábrázoló két képe, s a külváros[t bemutató festménye]. (Kár, hogy éppen emberi magatartását jobban demonstráló, kiváló művei hiányoznak.) Nagy Baloghtól pár meleg, finom erős kontúrrajzuk dacára is puha, festői hatású képek: [a] homokot talicskázó *Kubikos, egy nagyon szép csendélet és erőteljes önarcképe[i]. Nagy István munkássága festői szempontból szintén nagyon jelentékeny.

A szociális érzés, magatartás és kifejezés festői Derkovits és Dési Huber. Ez sokszorozza értéküket. Jelei ők annak, hogy a piktúrában is eljön a nagy átalakulás: a tartalom változása. Azokat a hatalmas erőket kell művésziesen ábrázolni, amelyek többek közt azt is lehetővé tették, hogy Budapesten haladó művészek alkotásaiból rendezzenek kiállítást. A népek nagy fasisztaellenes szabadságharca legyen művészeink főtémája, és mindenekelőtt a diadalmas, szabadító Vörös Hadsereg. Hisszük, hogy a legközelebbi budapesti kiállításon főleg olyan alkotásokkal fogunk találkozni, amelyeknek vezéralakjai magyar szabadságharcosok lesznek, partizánok és a Vörös Hadsereg harcosai. És meg kell mutatni művészien az ellenséget is, a német fasisztákat, a nyilasokat és rémtetteiket.

A kiállítást immár harmadszor újra meg kellett hosszabbítani egy héttel. A demokrácia lerója elismerését művészeinek.