Mai napig rekordernek számítunk a pénzromlásban: a zimbabwei dollár 2008-as mélyrepülése után a történelem második legnagyobb mértékű inflációja ugyanis az 1946-os magyarországi. Sas Ferenc meglehetősen indulatvezérelt cikke ennek előszelében született, a „feketézők körmére” koppintás azonban aligha jelentett volna megoldást egy nemzetgazdasági méreteket öltő problémára. Minden bizonnyal voltak, akik az „üzérkedésből” hasznot húztak, ám a batyuzás sokkal inkább kényszermegoldás volt, mint számító üzleti megfontolás: 1945–1946 fordulóján a használhatatlanná vált pengő helyett szinte csak mindennapi szükségleti cikkekkel kereskedtek az emberek. 1 mázsa fűtőszén akkoriban például 30 kg krumplit vagy 1,5 kg sertés-, illetve baromfihúst ért. A csereberélés sokak számára az egyetlen esélyt jelentette a túlélésre, akadt, aki jegygyűrűjét volt kénytelen élelmiszerre váltani. Érdemes e cikk sorait összevetni Márai Sándor Budapesten rögzített tapasztalataival: „Pest sistereg az élettől. Hevenyészett üzletekben, kapuk alatt és az úttesten mindent árulnak, olyan cikkeket is, amelyeket már évek óta nem láttunk: malac, marha és borjú, Chanel parfüm, cipőpaszta, csokoládé, igazi tea és kávé, kockacukor, női ruhaanyagok, harisnya, cipő… A gettóból kimenekült zsidóság nagy erővel tevékenykedik, hozza az árut; néhány feketéző kereskedő ezekben a hetekben megmentette Pestet az éhhaláltól.”
Esztergom a viszonylag nyugalmasabb esztendőkben sem tartozott az olcsó városok közé. Még a háború előtt is akárhányszor megtörtént, hogy az árak sikerrel versenyeztek a fővárosi árakkal. A mai időkben az esztergomi árak már messze fölülmúlják a fővárosi árakat.
Mi a magyarázata ennek? Akik védik az esztergomi árak tornyait, azt mondják, hogy városunk nem élelmiszertermelő. Hát Budapest sem termel élelmet, viszonylag még annyit sem, mint Esztergom. Ez a körülmény hát nem lehet elégséges magyarázat.
Tudni kell, hogy az esztergomi üzletekben és a piacon is rengeteg olyan áru kerül forgalomba, amit a fővárosból hoznak ide. Legújabban a húst, szalonnát, zsírt, sonkát stb. Budapestről hozzák. Az a különbség hát, ami az esztergomi és budapesti árak között mutatkozik, a szállítási nehézségekkel volna magyarázható. Az árucikkekért fel kell utazni a fővárosba, ahol még nincsen rendes utcai közlekedés, fizetni kell a magánfuvarosokat stb. Most már csak az a kérdés, hogy ezek a nehézségek mennyire drágíthatják meg a fővárosi árakat az esztergomi piacon? Lássuk a példákat. Egy kg zsír Budapesten, a vásárcsarnokban 390 pengő, Esztergomban 500 pengő. Egy kg szalonna Budapesten 360–380–400 pengő (kerületenként), Esztergomban 500 pengő. A sonka ára is így alakul. Budapesten, a Hold utcai csarnokban 1 kg füstölt sonka ára május 14-én 360–390 pengő között mozgott, egy nappal később ugyanaz a sonka, mire Esztergomba került a piacra, 540 pengő lett.
Világos, hogy a kilónként 100–110–150 pengős árkülönbséget nem lehet a szállítási és utazási nehézségekkel megmagyarázni. Ellenben meg lehet magyarázni a feketézők mohóságával, társadalomellenes gazdagodási habzsolásával stb. Igen, a forgalmi nehézségek a feketézők javára dolgoznak, de annyiban, hogy a fogyasztók, a munkások, a szegényparasztok, a hivatalnokok nem utazhatnak, és nem vehetik meg a fővárosban 100–110–150 pengővel olcsóbban azt az árut, amire szükségük van. A feketések azonban vígan utazhatnak, a nehézségek ellenére is. Tíz–tizenöt kilós csomagokkal lökdösődnek be a vonatba, letipornak mindenkit. Főleg asszonyok, akikkel szemben [az] udvariasság kötelező. Hallgasd meg beszédüket a vonaton. Ők tudják, hol lehet kisüstönfőttet kapni Pesten, igaz, 40 pengő egy féldeci. Ők látogatják azokat a helyeket, ahol borjúpörkölt kapható, fene bánja, ha 60 pengő.
Élveznek, habzsolnak és izzadnak. A vasúti kocsi tele van párolgásukkal, mely öntelt mosolyból és hónaljukból árad.
Amint május 14-én kiszálltunk a vonatból Esztergomban, orvosok vizsgálták meg az utasokat a tífuszjárvány miatt. Hogyan lehetne elérni, hogy a hatóságok a körmöket is vizsgálják, ne csak a nyakakat, főleg pedig a feketézők körmét. Igen, nézzenek a hatóságok a feketézők körmére. Mert ha csak 10 kg zsírt vagy szalonnát hoz le egyszerre egy feketéző Pestről, s ha itt nálunk adja el, 1000–1500–1700 pengőt keres rajta. Nem tisztességtelen dolog ez? És nem antiszociális, amikor ezek az összegek munkás és hivatalnoki munkabérekből kerülnek elő?