**1945 áprilisában eltűnt két fiatal lány, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének tagjai. Hamarosan azonban előkerültek, az Új Szó cikke pedig részletesen bemutatta, hogy a nőszövetség tagjai miként lettek az orosz tábori kórházak önkéntes ápolónői.

A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének X. kerületi csoportjától kaptuk a következő levelet:

„Két fiatal lány elindult a szövetség székházából. A X. kerületi helyi csoport ülésére igyekeztek. Útközben eltűntek. Nagy az izgalom a helyi csoportban. Késő este az egyik lány előkerül, és elmondja, hogy az Abonyi utcában egy orosz katona bevitte őket a katonakórházba, ott dolgoztak. Másnap reggel előkerült a társa is. Ő mondta el, hogy mi történt a kórházban.

– Amint beértem a kórházba, rögtön megkérdezték, hogy ettem-e? Megetettek. Bemutattak egy ápolónővérnek, aki elmondta, hogy segítségre van szüksége. Huszonegy, súlyosan sebesült orosz katonát kell ápolnia. Munkába fogtam. Megetettem, betakargattam őket. Közben azt kérdeztem magamtól, hogy eddig miért nem törődtünk azokkal, akik értünk véreztek? Mit tettünk mi, meg annyi más asszony, hogy kimutassuk irányukban a hálánkat? Semmit! És nagyon szégyelltem magam. Reggel segítettem nekik a reggelizésnél, mert hiszen olyan sebesültek is vannak, akik még a kezüket sem tudják kinyújtani. Aztán megmosdattam őket, kitakarítottam a kórtermet. Mikor elbúcsúztam, megkérdeztek, vajon máskor is eljövök-e? Boldogan megígértem.

A X. kerület nőszövetségének tagjai nem tértek napirendre két társnőjük „kalandja” fölött. Elhatározták, hogy felajánlják szolgálataikat a kórháznak. Egyben felszólították a többi kerületek nőszervezeteit is, hogy kövessék példájukat.”

Ez volt a kezdet. Ezután a következők történtek. A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének egy küldöttsége felkereste a Vörös Hadsereg Abonyi utcai kórházának vezető orvosát, és felajánlotta, hogy a szövetség tagjai önként megszervezik, és ellátják a kórház ápolói segédmunkáit. A kórház vezetői örömmel fogadták az asszonyok tervét.

A terv megvalósult. Az egyes kerületek nőszervezetei megállapodtak a beosztásban. A nappali ápolónők reggel 6 órától este 6 óráig, az éjszakai ápolónők este 6 órától reggel 6 óráig teljesítenek szolgálatot. Minden kerület vállalt egy vagy két nappali vagy éjszakai szolgálatot. Valamennyi pesti kerület asszonyai részt vesznek a munkában. Egész nap, egész éjjel minden kórteremben a nőszövetség tagjai látják el a sebesülteket.

A XIV. kerületből az első alkalommal 6 asszony ment munkára. A második alkalommal már 12. A zuglóiak nem elégedtek meg azzal, hogy takarítottak, súroltak, mosdatták, etették a sebesülteket. Úgy találták, hogy a hevenyészve felállított tábori kórház berendezése nem elégséges. A kerületi nőnapon gyűjtést rendeztek. Összegyűjtöttek 1 kis kocsira való párnát, ágyneműt, lepedőt, és már be is vitték a kórházba. Lassan virágok is kerültek a kórtermekbe. Azt is az önkéntes asszonyok hozták.

Napról napra nő az ápolói munkára jelentkezők száma. Már szervezik a nőszövetség tagjai a VIII. és XIII. kerületi orosz tábori kórházak önkéntes szolgálatát is.

Ezek a budapesti asszonyok, akik most ott virrasztanak a sebesült vöröskatonák ágyai mellett, nem tudnak oroszul. De megértik a sebesülteket, és megértetik magukat, mert a szeretet és hála szavak nélküli nemzetközi nyelvén beszélnek.

A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének asszonyai megértették, hogy a felszabadító Vörös Hadsereg sebesültjei az ő sebesültjeik. És megértették, hogy a hála és együttérzés legjobb kifejezője: a munka.