Szemfüles cikkírónk nem csupán örömének adott hangot e cikkben, hogy újra működik a debreceni kölcsönkönyvtár, hanem kritikát is megfogalmazott a könyvekkel és a könyvtár igazgatójával szemben. Nagy bánatára a katalógusban még a rendszer és a politikai helyzet változása után is megtalálhatóak voltak azok a könyvek, amelyek az 1920-as években születtek, és nem éppen a Szovjetunió dicsőítését tűzték ki célul. Mivel ez a bírálat a sajtó hasábjain is megjelent, könnyen elképzelhető, hogy Békési Imre könyvtárvezetőre a „fűszerszakma”, „bűnös” könyveire pedig a bezúzás várt.
A Piac utcán, a Hangya üzlet kirakatában nagy tábla hívja fel a járókelők figyelmét a működő kölcsönkönyvtárra. A könyvtárból, amint láttuk, igen sokan kölcsönöznek, sok diák és diáklány szerepel a kölcsönzők között. Mi is bementünk, hogy beiratkozzunk a könyvtárba.
A könyvtáros kisasszonytól 1 pengőért vettünk egy katalógust. A katalógust megnézve láttuk, hogy ez nem most készült, hanem még a felszabadulást megelőző időben. Szóltunk a kisasszonynak, hogy a katalógus régi, ő azonban megnyugtatott, hogy a katalógusokban szereplő könyvek teljes számban megtalálhatók a könyvtárban.
Otthon azután – régi könyvbaráthoz illően – izgatottan néztük át a katalógust, előre örülve, hogy végre sikerül kitűnő olvasnivalóhoz jutnunk. Annál is inkább reménykedtünk, mert a katalógus címlapján lévő kis versike biztosított róla, hogy jó könyvek társaságában könnyű lesz az életünk.
Nem csalódtunk, a katalógus rendkívül izgalmas és meglepő olvasmány. Mindjárt az első oldalon a mai Magyarország demokratikus szellemétől kissé idegen könyvre bukkanunk. Címe: Tíz év a vörös pokolban. Emlékszünk ugyebár a régi ponyvakiadásokra, az aljasabbnál aljasabb és butábbnál butább, Szovjetunió elleni rémregényekre, amelyek a legnagyobb, legotrombább képtelenségekkel tömték tele gyanútlan olvasóik fejét. A könyvtár tulajdonosa, úgy látszik, gondoskodni akar arról, hogy ez a dicstelen műfaj tovább is végezhesse népbolondító hivatását.
Mert nemcsak ezt az egy könyvet találtuk ebből a műfajból, hanem itt van mindjárt [a] társa, amely a „GPU [a húszas években működő szovjet Állami Politikai Igazgatóság – a szerk.] borzalmairól” szól. És mellette a magyar fasiszta írók és álírók uszító írásai hangzatos címekkel: A véres Don, Vörös Vihar, Csillagok a Don felett, A Dunától a Donig – és még számtalan könyv, amely mind közös célt szolgált: elvakítani a magyar népet, hazudni a Szovjetunióról, uszítani a Szovjet[-Oroszország] elleni háborúra.
Szinte hihetetlen, hogy milyen nevek és könyvek szerepelnek ebben a katalógusban. Nem hiszünk a szemünknek, amikor Dövényi Nagy Lajos nevét látjuk a demokratikus Magyarország egyik könyvtárának katalógusában. Azét a Dövényiét, aki a nyilas rádió hírmagyarázója, a nyilasok hivatalos lapjának szerkesztője, a Szálasi-rémuralom leghangosabb uszítója volt, s aki most a budapesti rendőrség fogságában várja a jól megérdemelt kötelet. De a külföldi fasiszták se hiányoznak a díszes névsorból: Ante Pavelić, a „poglavnik”, Horvátország Hitler-bérenc helytartójának Forradalom leánya című műve is a könyvtár kincsei közé tartozik. A politikai irodalmat se[m] hanyagolja el a könyvtár. Természetesen fasiszta könyvek képviselik ezt is: Anglia a világ kalóza, A Palazzo Veneziától Mussolini kiszabadításáig, a náci Bruno Brehm könyvei, olasz és német fasiszták egyéb szemetei. És tömegével a magyar és külföldi fasiszta irodalom, [Ferdynand Antoni] Ossendowski, [Alexandra] Rachmanova hazug ellenforradalmi írásai, Mollináry [Gizella], Szitnyay [Zoltán], Orbók [Attila] förmedvényei.
Nem tudjuk, hogy Békési Imre, aki a katalógus szerint a könyvtár tulajdonosa, tud-e olvasni? Tudja-e, hogy milyen könyveket hirdet és terjeszt? Nekünk azonban éppen elegünk volt évtizedeken keresztül a fasiszta ponyvából, éppen eléggé megfertőzték az országot az uszító sajtótermékekkel. Nincs szükségünk fasiszta könyvtárakra és analfabéta könyvtárosokra. Békési sürgősen égesse el könyveit és katalógusait, és helyezkedjen el a veszélytelenebb fűszerszakmában.